Sértegette a PSD-t – megbírságolták

Egy besztercei férfi a Facebookon kívánt mindenféle jókat a nagyobbik kormánypártnak. Nem kellett volna.
Hirdetés

200 lejes bírságot rótt ki a besztercei rendőrség egy férfire amiatt, hogy a Facebookon sértő szavakkal illette a Szociáldemokrata Pártot (PSD).

A jelenleg Angliában élő Călin Lucian Farcaş vasárnap este tette közzé a Facebookon a rendőrségtől kapott írásbeli értesítést arról, hogy megbírságolják egy március 12-ei bejegyzése miatt. Az indoklás szerint a férfi a PSD Beszterce-Naszód megyei szervezetének több tagját sértő szavakkal illette egy Facebook-bejegyzésében, ezért kell büntetést fizetnie.

Crina Sîrb, a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-Főkapitányság szóvivője hétfőn az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a szóban forgó párt március 17-én emelt panaszt a bejegyzés miatt a rendőrségen.

A szóvivő azt is közölte, a bírságot az 1991/61-es törvény második cikkelye alapján rótták ki, mely szerint kihágást jelent nyilvánosan obszcén gesztust tenni, káromló, sértő vagy vulgáris kifejezéseket használni, vagy bántalmazással fenyegetni valakit, megzavarva a köznyugalmat, megbotránkoztatva a polgárokat, méltóságukban sértve embereket vagy közintézményeket.

Hirdetés

A férfi szintén a közösségi hálón közölte, hogy nem fogja kifizetni a büntetést, „paródiának” tartja, és bírósághoz fordul, mivel megsértették a szólásszabadsághoz való jogát.

Călin Lucian Farcaş korábban a besztercei Gloria labdarúgóklub marketingigazgatója volt. 2012-ben Dan Diaconescu Néppártja (PP – DD) listáján indult megyei tanácsosi tisztségért, de nem jutott be az önkormányzati testüetbe. Egy helyi televíziócsatorna szórakoztató műsorával is együttműködött korábban.

Hirdetés