Hat év börtönre ítélték a részegen balesetező dévai polgármestert

Ő volt az, aki a bokorban bújt el a rendőrök elől, majd azt állította, hogy a kutyája vezette a balesetet okozó gépjárművet.
Hirdetés

2014 októberében Mircia Muntean dévai polgármester – akkor még Hunyad megyei szociáldemokrata parlamenti képviselő – azzal vált közröhej tárgyává az országos sajtóban, hogy részegen három, a közlekedési lámpánál várakozó gépkocsival is ütközött autójával, majd elbújt a borkorban. Pechére az egyik helyi televízió operatőre is a közelben volt, így felvételek is készültek arról, hogy vérző fejjel, mezítláb előmászik a bokorból.

Nem volt nehéz arra következtetni, hogy részeg, mivel azt állította, hogy Jenica névre hallgató kutyája vezette a balesetet okozó gépjárművet, és a kutyát keresve került a bokorba is.

A politikus ellen gondatlanságból okozott testi sértés miatt indult eljárás, a legfelső bíróság pedig hétfőn hirdetett jogerős ítéletet az ügyben: hat év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki.

A polgármestert egyébként 2013-ben négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt. A bíróság abban találta vétkesnek akkor, hogy egy köztulajdonban levő telket átjátszott egy kétes hírű helyi üzletembernek, visszaélve polgármesteri hatáskörével.

Hirdetés