// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Az oktatási minisztériumhoz fordult az érsekség a katolikus iskola ügyében

// HIRDETÉS

Az állami hatóságok zaklatják a gimnáziumba iratkozott gyermekek szüleit. Sérül a szabad iskolaválasztás joga is.

Levélben sürgette az oktatási minisztérium fellépését a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében elkövetett jogsértésekkel szemben a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány.

Az érsekség honlapján közzétett pénteki sajtónyilatkozat szerint a főegyházmegyei hatóság és az egyház vagyonkezelő alapítványa (a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium által használt ingatlanok tulajdonosa) megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség határozatban tiltotta meg a gimnázium cikluskezdő osztályaiba a beiratkozást. Amint emlékeztetett, a korábban elfogadott beiskolázási terv szerint a katolikus gimnáziumban

  • egy előkészítő,
  • egy ötödik
  • és három kilencedik osztálynak kellene indulnia a 2017–2018-as tanévben.

A Jakubinyi György érsek által jegyzett közlemény szerint az is megmagyarázhatatlan, hogy az állami hatóságok zaklatják a gimnáziumba iratkozott gyermekek szüleit. Az egyházi szervek nyilvánvalónak tekintik, hogy felekezeti jellege miatt is keresett a marosvásárhelyi tanintézet, ebben ugyanis a gyerekek az oktatás mellett katolikus szellemű nevelésben is részesülnek.

A közlemény szerint

a hatóságok törvénytelennek vélt fellépése sérti a szabad iskolaválasztás jogát,

tanári állásokat szüntet meg, és azt a megállapodást is sérti, amelyet a romániai katolikus püspökkari konferencia és az oktatási minisztérium kötött a katolikus teológiai oktatás megszervezéséről.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.

A DNA a múlt héten az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség e hét elején arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.