A kolozsvári Insomnia kávézó négyrészes szabadegyetemet indított a jelenkori iszlám időszerű kérdéseiről, melynek előadója Gyöngyösi Csilla Korán-kutató, az ELTE Antik és Középkori Filozófia Tanszékének oktatója. Már az előadássorozat első része óriási érdeklődés kíséretében zajlott, olyannyira, hogy aki nem érkezett időben, az állóhelyet is alig kapott. Igaz, a téma különösen izgalmasnak ígérkezett: a nők helyzete az iszlámban, hidzsáb-viselési viták, női identitások.

Mindjárt a bevezetőben elhangzott, hogy a jelenkori iszlám közbeszédben vannak ennél sokkal fontosabb kérdések, mégis, európai szempontból a hidzsáb viselése az egyik leglátványosabb problémafelvetés.

A Korán nem írja elő pontosan, hogyan kell öltözködnie egy muszlim nőnek vagy férfinak,

csak arra szólít fel, hogy személyes testrészeiket ne mutassák idegenek előtt. Az egyes muszlim közösségek értelmezésén múlik, hogy miként tesznek ennek eleget. A Koránban az úgynevezett Hidzsáb-vers, mely a vallási öltözettel foglalkozik, a privát szféra tiszteletben tartására tanít.

Az előadó által is felidézett versben a hidzsáb egy függönyként ereszkedik le, és elválasztja a nem kívánatos vendégeket a prófétától és feleségétől. Számos helyen előfordul még a Koránban a hidzsábra való utalás, és gyakran nem is a nőkre a vonatkozik. Egy olyan fátyolt, függönyt vagy rácsot jelent, amely elválasztja az Istent a nyilvános tértől. Szó szerinti jelentése: elrejt, elválaszt, jelzi, hogy ami mögötte van, az tiltott.

Gyöngyösi Csilla Korán-kutató | Fotók: Szántai János

Erre hivatkoznak akkor, amikor az iszlám jog előírja, hogy a lakóházakban szükség van egy elkerített részre, ahol a nők laknak, és ahol nem találkozhatnak idegen férfiakkal. Meglehet, hogy ez a 21. századi nyugati logikával nézve kevésbé helyeselhető, de el kell tudni fogadni, hogy egy másik kultúra számára ez a természetes. Gyöngyösi Csilla felhívta a figyelmet: fontos ismerni az erre vonatkozó Korán-versek szövegkörnyezetét és a társadalmi kontextust is.

Egy másik előírás, amit a Korán a nők irányába támaszt, hogy ha idegen férfiakkal találkoznak, süssék le a tekintetüket, őrizzék meg szemérmüket. Ezt ismételten az elnyomás jelének tartják a nyugati civilizációban, holott a vers értelmezésében fontos szempont, hogy a szöveg elsőként a férfiakat szólítja fel, hogy így cselekedjenek, és csak ezt követően a nőket. Kulturális antropológiailag nem elhanyagolható, hogy míg

Európában természetes, és a bizalom jelének tartják az egymás szemébe nézést, a Közel-Keleten ez nem egy barátságos gesztus.

Az előadó felidézte azt az európai sajtóban nagy visszhangot kiváltó tavalyi ügyet, amikor két tizenöt éves muszlim fiú megtagadta a tanárukkal való kézfogást. Nem valószínű, hogy a két gyermek szándékos sértést követett el ezzel, inkább arról van szó, hogy ők abban nőttek fel, udvariatlanságnak számít a kézfogás. Ez a példa is jól mutatja, hogy nem mindig az előítéleteink szerinti legrosszabb előfeltevés a helyes viszonyulás egy másik kultúrával szemben – hangsúlyozta Gyöngyösi Csilla.

Gyakran elhangzik, főleg a muszlim apologéták részéről, hogy az iszlám egyenjogúsítja a nőket, ehhez képest azt látjuk, hogy a férfiaknak négy feleségük van, a muszlim feleségek általában otthon vannak, és vigyáznak a gyerekekre, illetve sok más egyéb mellett azt is előírják nekik, hogy mit viselhetnek. Akkor mégis milyen egyenjogosításról beszélhetünk?

Mohamed próféta idején, a 7. századi Arábiában az volt a természetes, hogy a nők örökölhetőek, mint egy vagyontárgy. Egy ilyen korban  a nőket a férfiakkal egy szintre emelte mondván, hogy nemcsak a hívő férfiaknak, hanem a hívő nőknek is vannak vallási kötelezettségeik, ugyanakkor Isten őket is megjutalmazza. A próféta engedékenysége a nőkkel szemben nem aratott sikert a férfiak körében, a halála után pedig utódai, a kalifák nem osztották nézeteit.

Miután Umár kalifa hatalomra került, kifejezetten rosszul bánik a nőkkel, és ez egy olyan erősen férfiközpontú társadalomban, ahol a legfőbb vallási tekintélynek a kalifa számít, jelzésértékű az egész társadalom nézve. Mohamed egyenjogúsági törekvését tehát felülírja az ezt követő időszak.

A közönség percekkel a kezdés előtt

A hidzsáb további értelmezését illetően Gyöngyösi Csilla elmondta: hagyományos társadalmakban az öltözet jelzi viselője státusát. Ilyen az erdélyi népviseletek közül a kalotaszegi népviselet is. A modern társadalomra szintén jellemző, hogy egy ruhadarab jelentést hordoz, például egy Armani öltönyös férfiról méltán következtethetünk munkahelyére, társadalmi státusára.

A ruha tehát egy teljesen szekuláris környezetben is meghatározza azt, ahogyan gondolkodunk az emberről. Egy hagyományos társadalomban ez sokkal erősebb. A hagyományos hidzsábok – elsősorban a nők számára – pontosan ilyen jelzéssel bírnak, fogalmazott Gyöngyösi Csilla.

A hidzsábról való gondolkodás mindig az adott társadalom függvénye, jelentéstartalma gyakran változik.

Erre jó példa Törökország, ahol az utóbbi 3-4 évben óriási változások mentek végbe. Öt évvel ezelőtt még az egyetemekre sem engedték be a kendőt viselő nőket, de annak nyomán, hogy az erősen vallásos Recep Tayyip Erdoğan elnök felesége hivatalos megjelenésein kendőt visel, ez megváltozott.

Vannak persze olyan társadalmi helyzetek is, amelyekben a hidzsáb az elnyomás szimbóluma, elsősorban ott, ahol kötelezővé teszik a viseletét még a turistáknak is. A hidzsáb ugyanakkor az ellenállás jelképe is. Amikor Franciaországban a rendőrök levetkőztettek és megaláztak egy burkiniben strandoló nőt, sokan vállaltak szolidaritást, és a nem muszlim nők is elkezdtek fátyol mögé bújni.

Gyöngyösi szerint a nyugati demokráciában nem egy hatékony „fegyver” az iszlám ellen az, hogy betiltják a hidzsábot, hiszen éppen az ellenkezőjét fogja kiváltani. Amennyiben a nők felszabadítása a cél, akkor a hidzsáb betiltásával csak azt sikerül elérni, hogy a hithű muszlim nőknek még kevesebb lehetőségük adódik arra, hogy megjelenjenek a nyilvános térben. Más kérdés, hogy

fel lehet-e szabadítani valakit az akarata ellenére?

A feminizmus és az iszlám vallás abban hasonlít egymásra, hogy egyikről sem lehet általánosságokban beszélni. Ez hatványozottan érvényes az iszlámban jelen lévő, rendkívül sokrétű feminista tendenciákra.

Az egyik ilyen törekvés célja visszatérni az úgynevezett eredeti, azaz a Mohamed próféta idején uralkodó állapothoz. Más nézet szerint az igazi feminizmus az, ha a muszlim nők a nyugati világ értékeit követik: elfelejtik a hidzsábot, egyetemre járnak, a nyugati értelemben vett modern nőkké válnak. Vannak viszont olyan asszonyok is, akik úgy gondolják, a patriarchális rend a próféta idején alakult ki, ezért nem szabad felrúgni a hagyományt, inkább ennek keretein belül kell megtalálni az őket megillető helyet.

Gyöngyösi szerint jelenleg az iszlámnak az a legfontosabb kérdése a nőkkel kapcsolatban:

ki az, aki a hagyományt értelmezheti?

A 20. század közepéig kizárólag a férfiak kiváltsága volt a Korán értelmezése. A nők helyzetének, szerepének változásával további kérdések merülnek fel. Például milyen formában jelenjenek meg a nők vallási terekben? Legyen-e a nők számára elkülönített rész a mecsetekben? Lehetnek-e női vallási vezetők? Vagy csak ez akkor elfogadott, ha a gyülekezet nőkből áll? Mennyiben számít diszkriminációnak a férfiakkal szemben, ha a női mecsetekbe ők nem mehetnek be?

A gondolatmenetet Gyöngyösi Csilla azzal a felvetéssel zárta, hogy vajon lehet-e a muszlim nőknek narratívája saját magukról, azaz hitelesnek fogadjuk-e el azt, amit ők mondanak az elnyomásról, a hagyományhoz, a valláshoz való viszonyukról, vagy fenntartjuk magunknak a jogot, hogy mi határozzuk meg a narratívákat, amik szerint magukról vagy a hidzsáb viseléséről gondolkodniuk kell. 

A válasz nyilván személyes viszonyulás és világfelfogás függvénye, és ahogy az előadás végén, a közönség részéről adódó rengeteg felvetés és hozzászólás is mutatta: minderről nem lehet eleget beszélni. A szabadegyetem további előadásain mindenesetre még alkalom nyílik folytatni az erről szóló párbeszédet. Szó lesz a dzsihád fogalmáról, a Szunna-értelmezésekről, az iszlamofóbiáról és még sok más egyébről. Érdemes tehát időben asztalt foglalni.