A Nagy-Moldova térkép megkondította a román vészharangokat

A következő figyelmeztetés érkezett Moszkvából Romániának és azon túl a NATO-nak és az EU-nak: bármikor elő lehet húzni térképeket területi követelések alátámasztására. Európa ezen részében bármely ország esetében azonnal és óriási potenciális romboló erővel újra fel lehet szítani a régi gyűlöleteket és feszültségeket, a XXI. századi geopolitika fogalmai szerint újrafogalmazva.

Persze, állítja az üzenet, egyelőre Moldova Köztársaság új oroszbarát lelkes elnökének szól mindez. De holnap pontosan

ugyanilyen térképet lehet majd elővenni egy feszültséggóc táplálására

a Nyugat-Balkánon, mondjuk, vagy a balti országokban, vagy – miért ne, ez egyáltalán nem lehetetlen – Magyarország és a szomszédos országok között, vagy Lengyelországgal kapcsolatosan, vagy Szlovéniával, vagy Bulgáriával, Macedóniával vagy Görögországgal…

Az a lényeg, mondják a moszkvai politika stratégiai sakkjátékosai, hogy a valamelyik célországon belüli nemzeti befogadóbázis bizonyos profi propagandaakciók és az éveken keresztül folytatott behálózás révén elég motivált legyen arra, hogy befogadja és továbbfejlessze az eredeti üzenetet és átléphessen a következő, konfliktusos szakaszba. A második, viszonylag sokkal könnyebben megvalósítható feltétel egy nacionalista elképzelésekkel rendelkező politikus megléte, aki fel akarja erősíteni az ilyenfajta üzenetet és lefordítja azokra a fogalmakra, melyekkel felszíthatók a lakosság összes látens percepcióját, érzékenységét és emlékét.

A most mozgásba hozott forgatókönyv klasszikus

és éppen ezért alaposan begyakorolt a politikai és stratégiai játékok összes főiskoláján.

Egy nemzeti politikai vezető, ha lehet olyan, aki a legmagasabb reprezentativitású pozícióban van, jelen esetben Dodon elnök Moszkvába megy, orosz kollégája, Putyin elnök fogadja és kölcsönösen megajándékozzák egymást. Ekkor Igor Dodon egy „Nagy-Moldva” térképet kap, melyet a XVIII. század végén készített Bartolomeo Borghi olasz térképész az 1790–1791-es orosz–török háború kirobbanása után, amely magába foglalja Moldova Köztársaság, a román Moldva tartomány területét, Bukovina északi, illetve Dobrudzsa egy részét.

Ez egyáltalán nem egy egyszerű udvarias gesztus. Összetett politikai üzenet volt és maximális komolysággal kell kezelni. Így tette ezt elsősorban Igor Dodon, aki azt mondta az orosz újságíróknak, hogy „Románia jelenlegi területének fele moldvai”. Ugyanakkor azon is sajnálkozott, hogy az Orosz Birodalom 1812-ben nem annektálta Moldva egész területét, hanem megállt a Prutnál. „Ha az Orosz Birodalom nem áll meg a Prutnál, most egész Moldvánk lenne”, tudósít az Agerpres.

De ez és csakis ez Vlagyimir Putyin üzenetének egyetlen értelmezése? Ez azt jelentené, hogy megbocsáthatatlan naivitást tanúsítunk és képtelenek vagyunk globális kontextusba helyezni a kérdéskört, ahol a bolygó nagy hatalmi piacain mélyrehatóan átrendezik az erőviszonyokat. Ahol az egyik alapvető fontosságú tárgyalási téma – a mi térségünk esetében – éppen a máltai megállapodás pontjaihoz való visszatérés, a befolyási övezetek ügyének a nagy tárgyalóasztalra helyezése.

Nem a határokról, hanem a befolyási övezetekről van szó.

Mert erről folyt a tárgyalás Bush és Gorbacsov elnökök között a Maxim Gorkij orosz hadihajó fedélzetén.

Az ügy tényleg létfontosságú, mert ha nincs (vagy nem lesz) mélyreható megállapodás e témában a legmagasabb szinten, akkor a dolgok valóban gyorsan elfajulhatnak és felmerülhet a Dodonnak a „Nagy-Moldva” térképével küldött üzenetben körvonalazott lehetőség, azaz a határok átrajzolása.

Ez egy preventív lépés, mely azt mondja – figyelem! –, hogy a játszma soha nincs végleg lejátszva. Soha. Senki számára. A nagy politikai stratéga Vlagyimir Putyin pedig már régóta figyelmeztetett erre, amit figyelmen kívül hagyott a legtöbb külpolitikai kommentátor, akik legfeljebb csak egy számára kedvező döntés kikényszerítéséhez bevetett hetvenkedésnek tartották ezt. Íme, mit mondott néhány hónapja Vlagyimir Putyin:

„Ha valaki kész felülvizsgálni a második világháború eredményeit, akkor beszéljük csak meg. De akkor nemcsak Kalinyingrádról kell beszélni, hanem Németország keleti területeiről is, a hajdanán Lengyelországhoz tartozó Ilyvó (Lviv) városról és így tovább.

Magyarország és Románia is a listán szerepel.

Ha valaki ki akarja nyitni ezt a Pandóra-szelencét és ezzel akar foglalkozni, rendben, akkor tegye meg.”

Nos, nincs mélységes ellentmondás azzal, amit a „Nagy-Moldva” térképe lehetséges valóságként feltételezne? Nem, egyáltalán nincs, hiszen a térképes üzenet csak látszólag szól egy Dodon típusú játékosnak, aki amúgy is az Orosz Föderáció közvetlen befolyási övezetéhez tartozik és szigorúan függ az utasításaitól. A Kreml valójában továbbra is annak az üzenetnek az irányvonalát követi, melyet egy másik szinten a NATO-nak és az EU-nak küldött, egy újabb lépéssel készítve elő a végső párbeszéd körülményeit, melynek során megvalósítandónak tartja az újfajta AEÁ–Orosz Föderáció kapcsolatot.

Még egyszer azt üzeni, hogy sürgősen újra helyre kell állítani az egyensúlyt az euro-atlanti övezet és az Orosz Föderáció érdekei közötti törésvonal mentén. Meggyőződésem, hogy ezzel most mindnyájan egyet is értenek, akik a Balti-tengertől, a pillanatnyilag legneuralgikusabb ponttól egészen messze, a Földközi-tengerig és a Közel-Keletig tartó választóvonal mentén helyezkednek el.

Most mindenki arra vár, hogy megkezdődjenek a tárgyalások a kölcsönös biztonsági garanciákról és az említett befolyási övezetek területéről, valamint a kötelezettségvállalások betartásának kölcsönös ellenőrzésének lehetőségéről, beleértve a nukleáris kapacitások esetleges – még nem tudjuk mekkora mértékű – csökkentését is.

Ki fog tárgyalni?

A két politikai vezető, akik azt a célt tűzték ki maguk elé (mindketten nagyjából hasonló módszerekkel), hogy újra központosítják a hatalmi körforgást és egy olyan parancsnoki lánc mentén vertikalizálják a döntéshozatali folyamatot, melyben egyetlen illetékes disztribútor létezik: Trump és Putyin. Mindegyikük olyan erőn alapuló elképzeléssel rendelkezik, melynek ugyanaz a célja: elérni, hogy országuk újra nagy legyen és ezáltal releváns a sztratoszférikus párbeszédben, ahol csak két partner ül a döntéshozó asztalnál.

A történelemben először történik meg, hogy nem vagyunk egyedül a hatalmi térképek újrarajzolásakor, hanem részei vagyunk azon garanciák térképének, amiket az EU-hoz és a NATO-hoz való tartozás jelent. Amikor egy ilyenfajta térkép országelnöki szinten jelenik meg a nyilvánosság előtt, akkor talán nagyon jól megértjük majd, hogy valódi válság, vagy egy potenciális konfliktus kialakulásának szakaszai esetében egyedül nem tudjuk majd állni a sarat. A NATO-hoz és az EU-hoz való tartozásból fakadó biztonsági garanciák létfontosságúak, és ezekre most ügyelnünk kell, amikor minden változik, megerősítve stratégiai partnerségeinket.

Talán nincs erre időnk, vagy mások lesznek a belpolitikai prioritásaink, melyek minden egyebet megelőznek majd. Bármi lehetséges. De azt tudniuk kell, hogy vannak még ilyenfajta térképek és bármikor gyárthatók is lesznek, amikor szükség lesz rájuk.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.