Mielőtt leborulnánk a Nagy Román Multikulti előtt

Liviu Dragneával vigyázni kell, mert machinátori tehetség tekintetében kezd felérni mesteréhez, Ion Iliescuhoz. Ha képes volt megtenni egy ilyen, kétségkívül némi politikai kockázattal járó lépést, az két dolgot jelenthet: vagy komoly szándékkal rendelkezik, hogy a szocialista választói tábor jelentős részének berzenkedése ellenére is markáns, komolyan veendő politikai szereplőt faragjon régi bizalmasából, vagy úgy gondolja, hogy arra a kevés időre, amíg ő maga át nem veszi a helyét a kormányfői székben (ebben jelenleg a fránya törvény és az államelnök ellenkezése megakadályozza), többet nyer a kinevezésével – imázs és kormányzási teljhatalom szempontjából is –, mint amennyit veszíthet.

Mindenki döntse el magában, melyik változat állhat közelebb a valósághoz, nekünk mindenesetre van tippünk.

Most már érthető, mire gondolt a teleormani vörös báró, amikor arról beszélt a választások után, hogy „visszautasíthatatlan ajánlatot” fog tenni a miniszterelnök személyét illetően. Ide a rozsdás bökőt, hogy ha Iohannis elnök – bejelentése szerint – karácsony után esetleg vonakodna kinevezni Sevil Shhaidehet kormányfőnek, a legerőteljesebb idegenellenes üzeneteket megfogalmazó párt vezetői mindenféle szégyenérzet nélkül fognak rámutatni: lám, lám, a lutheránus szász államfő iszlamofób.

Holott világos, hogy Shhaideh esetleges miniszterelnökségének az ég kerek világán semmilyen kisebbségpolitikai vonzata nincsen és nem is lesz: ha voltak is a politikus etnikumát, vallását és nemét illető meggondolások főnöke részéről, azok kizárólag kirakatjelleggel bírnak, és azt hivatottak elfedni a román multikulturalizmus nagylelkűségétől már most ájuldozó nyugati (és részben hazai) progresszív közvélemény elől, hogy az ország valódi vezetője egy jogerősen elítélt, köztörvényes bűnöző.

Sokatmondó volt az a zavarodottság, amely Shhaideh etnikumával kapcsolatban kerítette hatalmába a nyilvánosságot, hogy ti. a kormányfőjelölt török-e vagy tatár, esetleg mindkettő. Nem véletlenül, mert Sevil Shhaideh ismereteink szerint soha, semmilyen formában nem exponálta magát népcsoportja képviseletében és kisebbségpolitikai kérdésekben, nem tudunk egyetlen emberi és kisebbségjogi megnyilvánulásáról sem; az, hogy a neve egyáltalán szóba jöhetett miniszterelnökként, vélhetőleg ennek is köszönhető.

Hogy előfordulhatnak a román politikai elit másod-, harmadvonalában akár muszlim politikusok is, pusztán azt a tényt tükrözi, hogy Románia – a szó szigorúan leíró értelmében – valóban multikulturális ország, ahol mellesleg a törökös kulturális hatás, mint egyébként szerte a Balkánon, erősebben van jelen, mint az nyugat felől látszik.

A dobrudzsai közgazdász előretolásával Dragnea összeköti a kellemest a hasznossal: úgy gyakorolhatja a háttérből ténylegesen a hatalmat, hogy közben még jófiúnak is tűnik. Shhaideh kinevezése a nyelvi és nemzetiségi jogok szempontjából teljesen semleges, sőt megkockáztatható, hogy – akár csak, egyébként, Klaus Iohannis esetében – azért „adható el” a román közvéleménynek, mert az őt sorai között tudó etnikai közösség politikai súlya elenyésző, és mint ilyen, a központosított román nemzetállamra nézve veszélytelen.

Amikor azért berzenkedünk, hogy mikor lesz már ennek az országnak magyar elnöke vagy miniszterelnöke, gondoljunk erre.