Nehezen tudom elfogadni a győztesek örvendezését, de a legyőzöttek panaszkodását, szitkozódását sem. Akik szerint „Románia megszavazta a tolvajokat, a semmirekellőket és korruptakat, a gazembereket és büntetőügyeseket”.

Részben nehezen vitatható ezeknek az állításoknak az igazságtartalma. Végső soron a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) került nagy előnnyel az élre, az a párt, melyet egy köztörvényes bűnözőként elítélt büntetőügyes vezet, akinek a pártja eddig

sikertelenül próbált elszakadni attól a kommunizmustól és posztkommunizmustól,

melyből vétetett, bár Liviu Dragnea csoportosulása az utóbbi időszakban megtanulta hatékonyan megjátszani a középre tartást, a demokráciához való igazodást és a liberális szakmák felé történő nyitást.

Sikere viszont viszonylagos, feltételes és nem igazán legitim, még akkor sem, ha formálisan becsületesen érte el. A siker oka nagymértékben a választók többségének távolmaradása, a széles körű dezinformáció, a vétkes sajtó, a szavazók pedig elvileg csak egy kisebbik rosszat választhattak. E választók jelentős része úgy döntött, fityiszt mutat az urnáknak és a pártoknak, mert nem fogta fel, hogy távolmaradásával a győztes szervezetet segíti.

A PSD győzelmét és végső soron az egész voksolás legitimitását az is aláaknázza, hogy a választási törvény gyatra reformjával kétszeresen is megakadályozták több millió hazai és külföldi román hozzáférését a szavazópecséthez. A törvény hagyta, hogy ezeket a milliókat nevetségesen kevés, alig hat parlamenti képviselő képviselje. Óriási visszaélés a románok azon szentségesen szent jogának korlátozása, hogy máshogy is szavazhassanak, mint terhelt körülmények között, ami tartósan visszaüt majd a román társadalom legdinamikusabb részére, továbbra is képtelenné téve a románokat arra, hogy reformpárti parlamentet és többségi kormányt alakítsanak ki maguknak. Ez utóbbi pedig jelentősen csökkenti majd a románok erejét, hogy ellenálljanak a nemzetektől óriási versenyképességet megkövetelő globalizálás elkerülhetetlen nyomásának.

A PSD sikerében egyáltalán nem elhanyagolható szerepet játszott a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) vezetőségének alkalmatlansága és nem utolsó sorban az államelnök, aki Dacian Cioloş kormányfővé kinevezésének ihletett és üdvözlendő döntése után rendkívül rosszul helyezkedett a politikai színpadon. Az, hogy egyes elkötelezett, a maffiózó oligarchia tulajdonában lévő médiaintézményekben ennyire

könnyen és hatékonyan ördögöt lehetett faragni a modern Románia legjobb kormányából,

még jobban megterheli az elnök és a Nemzeti Liberális Párt mérlegét, mely míg hatalmon volt, nem tudott jól helyezkedni és megfelelően megvédeni a demokráciát a sajtó világában, csökkentve a neokommunista és ultranacionalista agitprop tévék elkötelezett közönségének számát.

A másik oldalon, a parlamentben és az említett tévékben a PSD-nek sikerült ügyesen felépítenie a jobboldal sorait megbontani képes szatellitjeit és megszerezni a liberális-ultrakonzervatív és nacionalista szavazatokat. E célból olyan részben diverziós célokat szolgáló politikai elágazásokat állítottak pályára, mint az ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) vagy a PRU (Egységes Románia Párt – a szerk.), illetve olyan szekus-neolegionárius klónokat, mint M. Munteanu csoportosulása.

Végül naiv dolog lenne azt hinni, hogy számos román nem-demokráciába vagy éppenséggel antidemokráciába zuhanása légüres térben történt. Ellenkezőleg, a PSD–ALDE sikere beleillik az európai populista sikerek trendjébe, melyek olyan országok arculatát változtatták meg, mint Magyarország, Lengyelország, Nagy-Britannia és az AEÁ.

A hibás román demokráciát csak az teszi viszonylag eredetivé, hogy a PSD-nek egyszerre sikerült rendszerhez tartozó és rendszerellenes, szociáldemokrata és populista pártnak is lennie. Így hát úgy tűnik, az antidemokrácia a világon sehol sem mímeli jobban a demokráciát, mint Romániában.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.