Könyves tüntetéseket szerveznek a vásárhelyi katolikus iskoláért

Több városban lesznek szimpátiatüntetések.
Hirdetés

Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette: a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye vagyonát kezelő Státus Alapítvány november 12-én, délután 15 órától tüntetést szervez a Római Katolikus Gimnáziumért a vár Vársétány felőli bejáratánál. A terv szerint a beszédek, a közös ima és énekszó mellett a résztvevők közösen mondják el Reményik Sándor Templom és iskola című versét, melynek szövegét előzetesen több száz példányban osztják ki a résztvevők között. A főesperes arra is kérte a szombati tiltakozókat, hogy csendben és

fegyelmezetten vonuljanak az iskola elé,

ne hozzanak magukkal zászlókat, pártszimbólumokat, és olyan tárgyakat, amelyeket a csendőrség „hidegfegyvernek” minősíthetne.

Dr. Jakubinyi György érsek, a Státus elnöke engedélyt adott az utcára vonulás megszervezésére és dr. Holló Lászlót, a Római Katolikus Státus ügyvezető igazgatóját, az igazgatótanács elnökét bízta meg a szervezési teendők lebonyolításával – hangzott el a sajtótájékoztatón az RMDSZ közleménye szerint. A sajtótájékoztatón részt vett Novák Csaba Zoltán történész, az RMDSZ önkormányzati képviselője, szenátorjelöltje is, aki bejelentette: szombaton Erdély más településein is szimpátiatüntetéseket szerveznek. Az ezzel kapcsolatos információk a Facebookon érhetők el, ahol máris jelezték: nemcsak a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumért tüntetnek, hanem

minden erdélyi magyar iskoláért.

Egyelőre Kolozsvárról tudjuk biztosan, hogy csatlakozik a tüntetéshez: Gergely Balázs városi tanácsos a Facebookon azt írta, hogy a város Főterén a marosvásárhelyivel megegyező időpontban lesz a gyülekező.

Közlemény érkezett az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnökségétől is, melyben azt kezdeményezik, hogy az erdélyi magyar politikai pártok, a civil szervezetek és történelmi egyházak közösen hozzanak létre egy válságkezelő csoportot a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megmentése érdekében.

A marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium igazgatósága és tantestülete kedden közleményben kérte a Római Katolikus Gimnáziumot, hogy ne használja az iskolaépülete képét a katolikus gimnázium ügyét népszerűsítő anyagokban. A főgimnázium közleményét a marosvásárhelyi Zi-de-zi.ro portál közölte.

Hirdetés

A katolikus gimnázium törvénytelennek vélt létrehozását azt követően kezdte vizsgálni előbb a minisztérium ellenőrző testülete, majd az ügyészség, hogy augusztusban tanteremvita alakult ki az egyházi épületeken osztozó két intézmény között. Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium főépületét az Unirea Főgimnázium használja, a katolikus gimnázium pedig az egyik melléképületben működik. Az épületegyüttest

hosszas pereskedés után 2004-ben szolgáltatta vissza az állam

a katolikus egyház vagyonkezelőjének, a Státus Alapítványnak.

Az egyház 2014-ben 2019-ig szóló felhasználási szerződést kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozták a tantermek elosztását az Unirea és az egyházi iskola között. A megállapodást az borította fel, hogy az Unirea a 2015-16-os tanévtől lemondott a magyar tannyelvű osztályairól, amelyeket az általuk használt tantermekkel együtt vett át a felekezeti iskola. Az Unirea viszont a 2016-17-es tanévtől román osztályok indításával igyekezett pótolni diákjai létszámát. A tanteremhiányt végül a felekezeti iskola kárára oldották meg. A 2014 végétől működő líceumban jelenleg több mint 400 diák tanul és közel 50 pedagógus dolgozik.

Hirdetés