Bírósághoz fordul az egészségügyi minisztérium a sztrájk miatt

Szerintük is törvényt sértett a Sanitas szakszervezet, amely viszont folytatja a sztrájkot.
Hirdetés

Nem hagyják magukat megfélemlíteni, és mivel a tárgyalások az egészségügyi minisztériummal elbuktak, a Sanitas szakszervezet folytatja az általános sztrájkot – jelentette be hétfő este. Az egészségügyi dolgozók mindegyik kérése válasz nélkül maradt, ezért úgy is folytatják a sztrájkot, hogy a kormány bejelentette, bíróságon kívánja törvénytelennek nyílváníttatni a sztrájkot.

A munkaügyi minisztérium még pénteken értesítette a Sanitas szakszervezetet, hogy nem törvényes az általa kirobbantott munkakonfliktus. A kormány az egészségügyi minisztérium révén az illetékes bírósághoz fordul annak megállapítására, hogy az egészségügyi alkalmazottak sztrájkja legális-e – közölte az egészségügyi tárca.

A közlemény szerint a minisztérium megérti a Sanitas követeléseit és nyitott az építő jellegű párbeszédre. Hozzáteszi, a parlament a közeljövőben tárgyalja a 2016/20-as kormányrendeletet módosító javaslatokat, amelyek több területen is béremelkedést eredményeznének, ami összesen évi kétmilliárd lejjel terhelné az államkasszát.

„Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy ezen módosítások gyakorlatba ültetése új egyenlőtlenségeket teremtene, az alkalmazottak egy újabb rétegét diszkriminálná” – olvasható a közleményben, mely szerint

a közalkalmazottak bérezési rendszerét csak egy egységes bérezési törvény alapján lehet újragondolni.

Hirdetés

A dokumentum szerint a Sanitas által bizonyos kategóriájú alkalmazottak számára kért béremelés olyan követelés, amely ellentmond a költségvetési felelősség 2010/69-es számú törvényének, mely szerint a kormány mandátuma lejárta előtt 180 nappal már nem lehet olyan jogszabályt hozni, amelynek következménye a személyzeti költségek növekedése lenne.

Ugyanakkor az egészségügyben dolgozók 2016 december 31-éig érvényes kollektív munkaszerződése sem teszi lehetővé, hogy a szerződés érvényessége alatt az alkalmazottak kollektív munkakonfliktust robbantsanak ki – közölte a szaktárca a Sanitas szakszervezettel.

Hirdetés