Álfegyvernepper-ügy: akadozik a nyomozás

A DIICOT vezetője szerint azért, mert a brit ügyészek nem működnek együtt román kollégáikkal.
Hirdetés

Nem halad a nyomozás a Sky News-botrány néven elhíresült ügyben, mivel a brit hatóságok nem válaszoltak a román vádhatóság megkeresésére – közölte csütörtökön Daniel Horodniceanu, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) vezetője.

Rámutatott: emiatt igazságtalan helyzet alakult ki, hiszen míg a romániai érintettek ellen korlátozó intézkedések vannak érvényben, a brit érintettek szabadok.

Mint ismeretes, a brit hírcsatorna augusztusban vetített le egy riportfilmet, amelyben három, állítólagos romániai fegyverkereskedő különböző fegyvereket mutat a riportereknek, és közlik: a zömmel Ukrajnából beszerzett fegyvereket bárkinek, akár terroristáknak is hajlandóak eladni.

A román álláspont szerint a Sky News riportja megrendezett volt, a brit stáb előre megírt forgatókönyv szerint dolgozott Romániában. A vizsgálat során kiderült, hogy a Sky News által AK-47-es gépkarabélyként bemutatott fegyverek valójában törvényesen, engedéllyel tartott vadászpuskák, a megrendezett riport szereplői pedig pénzért beszervezett „színészek”, akik nem csak mondandójukat, hanem terepszínű ruháikat és símaszkjaikat a britektől kapták.

A brit újságírókat a Szanto Aurelian Mihai nevű romániai származású, évek óta Nagy-Britanniában élő férfi hozta össze a riport szereplőivel. Szanto azt állítja, a brit újságírók átverték, mivel azt mondták neki, hogy a riport egy fiktív szereplős anyag lesz, és azt állítják majd, hogy a valójában Maros megyében felvett társalgás a „fegyverkereskedőkkel” valahol az ukrán határ mellett zajlik.

Hirdetés