A magyar foci az égbe megy
Csak ahhoz egyszer meg kellett járni a poklokat. Muhi András Pires filmje megmutatja nekünk, hogy történt.
A 16. Filmtettfeszt kínálatában szerepel egy 75 perces dokumentumfilm. Na és, kérdezhetné akárki, azért menjek MOZIBA, hogy pont egy dokumentumfilmet nézzek?! Igen ám, de a
Magyar csapat – „… még 50 perc…”
nem akármiről szól.
Először is: a magyar labdarúgó válogatottról. Ami, ugye, már helyből nem közömbös, hiszen sokunkban benne élnek (jó, égnek is) az idei nyár elképesztően szép pillanatai az Európa bajnokságról.
Aztán ott van egy másik fontos dolog: a film rendezője, Muhi András Pires (aki maga is focizott) gyakorlatilag beépült a magyar válogatottba, mint egy plusz egyedik tag, és négy éven át (2012 és 2015 között) követte a csapatot, mint egy árnyék. Gondolhatják, hogy nem mindig a legnagyobb öröm képeit vette fel, hiszen az említett időszakban volt például egy nyolc–egyes vereség Hollandia válogatottjával szemben, hogy csak a legnagyobb borzalmat említsük.
Viszont amit a rendező-operatőr kamerája felvett, az egytől egyig hiteles és szerethető történet, függetlenül attól, hogy éppen örülnek a fiúk, vagy nem. Egy egyszerű focirajongó sose tehetné meg, hogy bekukkantson az öltözőbe, és megnézze, amint Dzsudzsák Balázs éppen kifakad, imígyen:
„Miért nem tudjuk arra az egy percre kirúgni a kurva anyjába a stadionból?”
(Nem áruljuk el, kire is gondolt a csapatkapitány, az ellenfél játékosára, a bíróra, a labdára, vagy valami másra… meg kell nézni.) És még mielőtt bárki sárga lapot mutatna a csúnya beszéd miatt, hangsúlyozzuk: Muhi András Pires filmjének éppen ez az aranyfedezete: hogy kendőzetlenül, nyers őszinteségében mutatja meg a magyar válogatottat, rossz és jó pillanataiban egyaránt.
Muhi András Pires rendező (jobbra) a film elkészítésének rejtelmeiről beszélt a Filmtettfeszten|Fotó: Radu Norbert/Filmtettfeszt
Igen, a filmet nézve kiderül, hogy ezek a játékosok, edzők, szövetségi kapitányok nem (csak) interjúalanyok, sportoló robotok, bukott angyalok, sztárok, hanem esendő emberek, mint bármelyikünk. Csak éppen hatalmas teher nehezedik a vállukra: hogy évtizedek óta nem volt magyar csapat a két legrangosabb labdarúgó világversenyen, hogy bezzeg az Aranycsapat, és folytathatnánk a sort. Ezt a keresztet néha nagyon nehéz cipelni. És ilyenkor válik igazán fontossá, hogy itt emberi sorsokról is szó van.
Az idei Eb-n nagyot teljesítő magyar csapat rögös útjának látlelete ez.
Ahol mindenki együtt szenvedett vagy együtt örült. Különösen szívszorongató az a pillanat, amikor az ominózus holland–magyar meccs után Egervári Sándor szövetségi kapitány elmondja holland kollégájának, hogy ez volt az utolsó meccse. A győztesek szövetségi kapitánya meg sajnálja, és látszik, hogy tényleg. Klasszikus győztes-vesztes szituáció ez. És ilyen minőségű és érzelmi töltetű jelenetekkel, sztorikkal van tele a film. És szerencsére a végén heppiend van, ugyanis a magyar csapat kijut az Eb-re.
A többit tudjuk.
A többi focitörténelem.
Ez a film viszont pontosan, testközelből, kiváló arányérzékkel és nagy szeretettel mondja el a „történelem előtti” küzdelmek történetét. Mindenkinek, azaz nem csak focirajongóknak ajánljuk. És aki nem csípte el a filmet a tegnapi nap folyamán, bátran kattintson
">ide.
Generációk ellopott ifjúsága, avagy egy John Lydon nevű öreg punk a színpadon
Szántai János
Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…
Demeter András kicsinálása – szempontok egy igen gyorsan levezényelt, virtuóz akcióhoz
Fall Sándor
Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.
Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést
Sólyom István
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
„De hát én erdélyi vagyok, na” – a 90 éves Bodor Ádámot köszöntötték Kolozsváron
Varga László Edgár
Az író többek között arról beszélt, hogy ő „csak betévedt” az irodalomba, és arról is, milyen ambivalens érzésekkel tölti el a szülővárosába való visszatérés.
