A katalánok tovább hergelik Madridot

A spanyol bika persze vöröset lát.
Hirdetés

Az történt, hogy a katalán parlament csütörtökön megszavazta (72 igennel a 135-ből) Carles Puigdemont miniszterelnök javaslatát, miszerint legkésőbb 2017 szeptemberéig tartsanak népszavazást Katalónia függetlenedéséről, ha tetszik a spanyol kormánynak, ha nem.

A madridi illetékesek persze újabb „hadüzenetnek” tekintették a döntést. Az alkotmánybíróság felkérte az ügyészséget, indítson bűnügyi eljárást Carme Forcadell, a katalán parlament elnöke ellen, mert idén július 27-én megengedte, hogy a katalán elszakadás tervét megvitassák a parlament plénuma előtt.

Frances Homs, a katalán politikai elit másik erős embere is a madridi igazságszolgáltatás célkeresztjébe került. Homsot engedetlenséggel vádolják, mivel 2014. november 9-én illegális szavazást szorgalmazott Katalónia függetlensége ügyében.

Katalóniát persze mindez érdekli ugyan, de – egyelőre legalábbis – konokul halad előre, a függetlenedés fele.

Hirdetés

 

Fotó: ramanan50.wordpress.com

Hirdetés