A Fidesz nagy többséget akar az alkotmánymódosításhoz

Nemzeti egységet hozna létre a kormánypárt a kvótanépszavazás nyomán.
Hirdetés

A Fidesz reméli, nagy többséggel fogadhatja majd el a parlament az alkotmány módosítását, amelyet a kvótanépszavazás után terveznek a kormánypártok – mondta Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz az ügyben nemzeti egység létrehozásában bízik, amikor mindenki bizonyíthatja, hogy szemben áll a kötelező betelepítési kvótával – jelentette ki a politikus. Hangsúlyozta – utalva arra, hogy ellenzéki támogatás is kell az alkotmánymódosításhoz -, most egyértelművé fog válni, ki támogatja a kényszerbetelepítést, és ki nem.

Gulyás Gergely közölte: a Fidesz elnöksége kedd délután értékeli a vasárnapi referendum eredményét, és megtárgyalják a tervezett alaptörvény-módosítást. Megjegyezte, hogy az érvénytelenség miatt az Országgyűlést nem köti a népszavazás, hanem saját hatáskörében dönthet a közjogi következményekről.

A népszavazás, a részvételi adatok értékelésével kapcsolatban leszögezte: nem folyik felelőskeresés a Fideszben, „nincs ok erre, amikor majdnem 3,3 millió szavazatot sikerült elnyerni”. Ez azt jelenti – magyarázta -, hogy több mint 120 ezer szavazattal több támogatást kapott a nemleges álláspont, mint amennyit a Fidesz és a Jobbik az előző választáson együttesen elért. Vagyis voltak olyan baloldali szavazók, akik nem követték saját pártjuk iránymutatását, részt vettek a referendumon, és támogatták a kormány álláspontját – jelezte.

A részvételt illetően külön védelmébe vette a VIII. kerület – ahol alacsony volt a részvétel – polgármesterét, Kocsis Mátét (Fidesz-KDNP). Szavai szerint a balliberális média egy részében ellene folytatott „sajtóhadjáratnak” semmilyen alapja nincs, az ő budapesti Fidesz-elnöki tevékenységét a kormánypártban osztatlan elismerés övezi, Józsefvárosban pedig egyébként mindig alacsony a részvétel.

Hirdetés

Az érvénytelenséggel kapcsolatos vitákat a frakcióvezető-helyettes másodlagosnak nevezte, a referendum célja ugyanis egyértelműen az volt – mondta -, hogy a kormány kapjon olyan felhatalmazást, amely a brüsszeli tárgyalásokon segít megakadályozni a felső korlát nélküli, kötelező betelepítési kvóták elfogadását. „Ehhez a célhoz közelebb jutottunk” az elért eredménnyel – jelentette ki.

Nagy eredmény szerinte, hogy például a baloldali bojkottfelhívás ellenére 44 százalékos volt a részvétel, a választók 40,5 százaléka érvényes voksot adott le, ezek közül pedig több mint 98 százalék volt a nem szavazatok aránya.
„A magyar kormánynak minden más kormánynál erősebb demokratikus felhatalmazást ad a népszavazás eredménye, függetlenül attól, hogy nem értük el az érvényességi küszöböt” – mondta Gulyás Gergely.

Hirdetés