Kolozsvár megvalósítja kultfővárosi programtervezetét

Az Európa Kulturális Fővárosa címet ugyan Temesvár nyerte el, de a kincses városban folytatják a munkát.
Hirdetés

A kolozsvári közösség és városvezetés közösen döntött arról, hogy gyakorlatba ültetik azt a kulturális programtervezetet, amellyel a város az Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben címre pályázott – tudósít a Kolozsvár 2021 Egyesület közleménye, amelyből megtudhatjuk, hogy a program lebonyolítása 2017-ben kezdődik el és 2020-ig tart, legfontosabb célja pedig a Nyugat keletje című kulturális keretprogram megvalósítása.

Ezen a programtervezeten több mint hat éven keresztül több százan dolgoztak: a városban működő összes ágazat és közösség képviselői, illetve hazai és külföldi szakértők egyaránt – írják.

Mivel Emil Boc kolozsvári polgármestere és Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke is a program újratervezésére és ütemezésére kérte fel annak kidolgozóját, a Kolozsvár 2021 Egyesületet,  szerdán az egyesület vezetőtanácsa

egyhangúlag megszavazta a projekt folytatását

– bár azt, hogy ezt miként képzelik el, nem részletezik.

A Kolozsvár 2021 Egyesület 2010-ben jött létre, és hat éven át az Európa Kulturális Fővárosa címre benyújtott pályázat előkészítésén dolgozott. A pályázati anyag elkészítéséhez több mint 250 helyi közösségeket képviselő személy, 5000 önkéntes és piackutatásban részt vevő egyén járult hozzá, nem utolsó sorban több mint 10 ezer kolozsvári polgár támogatta a Kolozsvár megérdemli kampányt. A projekt a Nyugat keletje koncepció köré épül, központi víziója pedig Európa kultúrán keresztüli újraértelmezése. A program alappillérei: A kultúra ihlet, A kultúra összeköt és A kultúra dolgozik, mindezeket pedig kiegészíti a Változás nyitott akadémiája című keresztmetszeti program.

„Az év végéig partnereinkkel közösen újraelemezzük és újratervezzük a kulturális programok megvalósításának ütemtervét. Új nevet választunk, céljainkat 2020-ra tűzzük ki. Ahhoz, hogy a programok beinduljanak, működjenek és 2020-ra beérjenek van, amelynek lebonyolítása már 2017-ben kezdetét veszi.

Kolozsvár különleges energiája abban a munkában és hozzáállásban is megmutatkozik, amit 6 éven keresztül végzett egy olyan kulturális terv kidolgozása érdekben, amelyet nem hagyhatunk elveszni. Kolozsvárért, most a meglévő terv köré egy újat építünk” – fogalmazott Ștefan Teișanu, a kolozsvári egyesület ügyvezető igazgatója.

Mint elmondta, bíznak benne, hogy a hozzáállásuk Európa szintű konstruktív esettanulmányként lesz számontartva, és leszögezte, hogy támogatják a nyertest, Temesvárt programjai megvalósításában.

Hirdetés

Az egyesület 2016 elején döntött úgy, hogy függetlenül a verseny eredményétől,

elkezdik kiépíteni az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó városok európai hálózatát. 

„Eddig Nagybánya, Gyulafehérvár és Sepsiszentgyörgy Romániából, továbbá Kalamata Görögországból, Kaunas Litvániából, Herceg Novi Montenegróból, Debrecen és Veszprém Magyarországról, Magdeburg Németországból és Faro Portugáliából csatlakoztak a hálózathoz. Nyitott kapukkal várjuk a jövőben is mindazokat a városokat, amelyek egyetértenek ennek a kezdeményezésnek az elveivel és céljaival. A hálózat támogatási és együttműködési rendszereket fog kiépíteni a pályázó városok számára, valamint évente két konferencia szervezése várható, melyek közül az egyik Kolozsváron” – nyilatkozta Florin Moroșanu, a Kolozsvár 2021 Egyesület elnöke.

Kolozsvár kulturális-, felsőoktatási-, civil-, üzleti- és közigazgatási szférájának számos képviselője a projekt további támogatása felől biztosítottak az egyesületet, a folytatáshoz pedig több tucat európai és nemzetközi partner csatlakozott.
A közlemény szerint „a jelölés révén lehetőségünk adódott

újraértelmezni magunkat mint közösség”.

„Hálásak vagyunk, hogy megadatott nekünk ez a lehetőség és folytatjuk az elkezdett munkát. A Projekt megy tovább, Kolozsvár megy tovább.” – zárták az egyesület képviselői.

Hirdetés