Hat sportágban több mint 650 erdélyi magyar középiskolás versenyzik ezen a héten Kolozsváron. Az Erdély kupából Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiává nőtt rendezvényt tegnap nyitották meg a magyar színházban, ahol nemcsak az élsportolók, hanem az élpolitikusok is átvették a sportos hangulatot, és lendületesen váltották egymást a színpadon.
Abban a bő egy órában, amit ki kellett bírni a beszélgetésig az élsportolókkal, megtudtuk
- Horváth Anna alpolgármestertől, hogy Szabó Katalin volt a példaképe, a győztesek pedig soha nem adják fel;
- Bodor Lászlótól, a Sportolimpia elnökétől, hogy idén szinte megkétszereződött a résztvevők száma, és hogy ő a fairplay-nek szurkol;
- Markó Bálintttól, a BBTE rektorhelyettesétől, hogy ő még fekete-fehérben látta Szabó Katit, és hogy amikor ő Kolozsvárra került, csak akkor szaladtak az emberek a szürke és komor nagyvárosban, ha esett az eső, vagy el akarták érni a buszt, ma viszont már sokan, színesben és azért, mert jól esik;
- Burus Siklódi Botondtól, a pedagógusszervezet elnökétől azt, hogy a tudást és akaratot összekapcsoló sport nélkül nem leszünk egészségesek és műveltek, viszont a küzdőszellem jót tesz a motivációnknak,
- Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől pedig azt, hogy mindenki győztes, aki indult a Sportolimpián, és aki tudja, hogy sem a vereség, sem a győzelem után nem szabad megtorpanni.
Nem számít, mondta, hogy a középiskolás sportolók közül hányan lesznek élsportolók, tanárok, akadémikusok vagy gazdák, mert minden téren a kitartás, a tehetség és a nagyon sok munka számít, és hogy magunkhoz képest is fejlődjünk.
Szabó Katinak négy olimpiai aranyérme van, akárcsak Portugáliának, Kati akár Portugália is lehetne, vezette fel Kelemen Hunor minden idők legérmesebb és egyik legközvetlenebb erdélyi magyar sportolóját, majd kitüntette az RMDSZ Sport Életműdíjával. A Sportolimpia fővédnöke ténylegesen meghatódott a hosszas ünnepléstől:
Sportosabb protokollal folytatódott az est: színpadra futottak a foci-, kézilabda-, röplabda- és kosárlabdacsapatok, és sportáganként összeálltak egy nagy képpé az élsportolókkal és az élpolitikusokkal, akik aztán átadták az érmeket és okleveleket a tegnap befejeződött úszás- és atlétikai számok győzteseinek.
A diákok után az olimpia szelleme lebegett vala a színpad felett: Kádár Zoltán sportriporter, aki aznap tért haza a riói paralimpiáról, kollégájával és három erdélyi magyar olimpikonnal beszélgetett. A zágoni születésű Szabó Kati tornász elképesztő eredménnyel zárta 1984-ben a Los Angeles-i olimpiát (négy arany, egy ezüst), majd rengeteg vébé és Eb-érem után 1987-ben,
a következő olimpia előtt döntötte el, hogy abbahagyja.
Olyasmiért, ami ma már inkább a folytatásra, mint az abbahagyásra motiválja a sportolókat: a rotterdami világbajnokságon csak a csapatarany jött össze neki, a gerendán „csak” bronzérmet nyert. Húsz évesen egész egyszerűen szeretett volna már valami mást is csinálni, mondta, mert addig annyi információt kellett feldolgoznia a tornával kapcsolatban, hogy úgy érezte, több már nem fér a fejébe.
Nagyon benne maradt a tüske, hogy Los Angeles-ben egyéni összetettben csak ezüstöt nyert – derült ki, mert a végül aranyérmet nyert Mary Lou Rhetton mindössze egy fél ponttal előzte meg. Egy két-három pontos, tiszta különbségbe inkább bele tudott volna nyugodni Szabó Kati, aki azt is elmesélte, hogy amerikai riválisa viszont idén megkereste a Facebookon, ő visszajelzett neki, és készülnek személyesen is találkozni.
Versenyző korában még messze nem lehetett ilyen könnyen kapcsolatot teremteni: az edzőlegenda Károlyi házaspárral nem beszélhetett magyarul, csak románul, külföldi újságíróknak nem nyilatkozhatott, és könnyen lehet, hogy több szekus, mint újságíró fogadta a bukaresti reptéren, amikor hazatértek az olimpiáról.
Trandafir Norbert úszó, Kádár Zoltán sportújságíró és Szabó Kati (volt) tornász | Fotók: Szabó Tünde
Az erdélyi magyar sportlegendát Kolozsváron vagy Déván már nem ismerik fel, de otthon, Zágonban még igen, oda évente visszajár vakációzni. Minden más, például hogy mennyire kedves jelenség Szabó Kati, kiderül róla a fenti videóban.
A név már nem számít, az ő úszóiskolájába se azért iratkoznak a gyerekek, mert ismernék a nevét – mondta a marosvásárhelyi Trandafir Norbert. Norbert idén az elődöntőig jutott Rióban, és most még nem tudott egyértelműen válaszolni Kádár Zoltán kérdésére, hogy Tokióban indul-e. Tiszta szívéből szereti az úszást, mondta, de nem tudja, hogy négy év múlva is szeretni fogja-e ennyire. Azt viszont sajnálja, hogy a mai szülők nem terelik az élsport felé a gyerekeiket.
Miklós Andrea a román 4×400 méteres váltó tagjaként 14. lett Rióban, és az biztos, hogy ő nagyon akar indulni a következő olimpián is. Nagyon meg kellett küzdeniük a 14. helyért is, mondta a még csak 16 éves Andi, aki már 8 éve edz, és ha kellene, most is az atlétikát választaná. Szabadidejében többek között azt nézte Rióban, hogy edzenek a nagyok, például Usain Bolt, árulta el.
Miklós Andrea atléta és Szép Zoltán újságíró
A nagyok nagyon különbözőek egyébként, mesélte Szép Zoltán rádiós és tévés sportriporter, akinek egy álma teljesült azzal, hogy újságíróként kijutott a riói olimpiára. Usain Bolt például nagyon közvetlen, miután megnyert egy futamot, akár másfél óráig is adta az interjúkat, és minden kérdésre válaszolt, még ha századjára tették is fel neki ugyanazt.
Michael Phelps viszont másfél percet szán erre, bejelenti, hogy 3 kérdést fogad, gyorsan kijelöli a három újságírót, aki kérdezhet, majd a válaszok után lelép – mesélte Szép Zoltán, aki viszont minden versenyszámban, amit megnézett, úgy beleélte magát a szurkolásba, hogy kirázta a hideg.
Kádár Zoltánra az tette a legerősebb benyomást a paralimpián, hogy ott mennyire magától értetődő, hogy az ellenfél nemcsak rivális, hanem sporttárs és barát is. Főleg csapatsportban gyakori, hogy a dodzsemként ütköző kerekesszékesek felborulnak, és olyankor nem mindig a csapattárs, hanem gyakran az ellenfél játékosa segíti fel a „kiborult” sportolót.
Megnyitózáró csoportkép, előtérben Trandafir Norbert, Miklós Andrea, Sazbó Kati, Kádár Zoltán, Spitzer Judit konferanszié, mögöttük Szép Zoltán és Horváth Anna
A fairplay-nek ezzel a mindent átható szellemével, huj-huj-hajrázással és újabb csoportképpel bocsátotta el a sportolimpiás fiatalokat, akik addigra már rendesen megéheztek: a Facebookon érkező kérdések közül az volt a legkonkrétabb, hogy „Mi lesz vacsorára, tanár úr?” A második Sportolimpia vasárnapig tart, jó versenyzést és jó étvágyat kívánunk hozzá.