Az idegenforgalmi hatóság sem akar a Székelyföldről hallani

Hihetetlen „érvrendszert” rángattak elő a cilinderből csak azért, hogy a Székelyföld létét tagadhassák.
Hirdetés

Bár korábban szóbeli ígéretet kaptak a háromszéki idegenforgalmi szakemberek a Romániai Idegenforgalmi Hatóságtól (ANT) Székelyföld mint idegenforgalmi desztináció létezésének elismeréséről, az intézmény levélben épp annak az ellenkezőjét közölte – írja a Krónika.

Anca-Pavel Nedea, az ANT elnöke a Székelyföld Desztináció Menedzsment Klaszter megkeresésére levélben azt válaszolta: nem véleményezheti és nem is írhatja felül azt a bírósági döntést, amely miatt a székelyföldi turisztikai egyesületet nem sikerült bejegyeztetni, mert a megnevezést elutasították. A levélben az elnök arra is kitér, hogy nem foglalhat állást, amíg nem vizsgálja meg a szervezet működési szabályzatát. Leszögezi, kimondottan csak a turizmussal kapcsolatban mondhatnak véleményt, tehát arról, hogy egy szervezet idegenforgalmi stratégiája összhangban van-e a vonatkozó törvényekkel.

Anca-Pavel Nedea ugyanakkor igyekszik szakmai érvekkel is alátámasztani, miért tartja elfogadhatatlannak a Székelyföld turisztikai desztinációt. Megjegyzi: Bodzaforduló és Szitabodza Kovászna megyéhez tartozik, míg Bodzavám Brassó megye része, holott néprajzilag a három település egységes, nem lehet különválasztani csak azért, mert Kovászna megye Székelyföld része.

A továbbiakban azt részletezi, hogy nem tartja helyénvalónak a hasonlatot a Mócvidékkel, az Avassággal vagy éppen Máramarossal, mert szerinte Székelyföld az egykori székely székeket jelöli, míg a többi tájegység a szakmai tanulmányok szerint az egységes építkezés vagy éppen a kultúra révén különül el. 

Hirdetés