Nincs már eltűnt román állampolgár az olaszországi földrengés után

Az utolsó, még eltűntként nyilvántartott személyt is megtalálták. Életben van.
Hirdetés

Már egyetlen román állampolgárt sem tartanak nyilván eltűntként az olaszországi földrengés után, miután sikerült rábukkanni az utolsó, még eltűntként számon tartott román állampolgárra, aki életben van – közölte kedden este a román külügyminisztérium.

Ezzel véglegessé vált, hogy a múlt szerdai, közép-olaszországi földrengésben összesen 11 román állampolgár vesztette életét. Öt, a rengésben megsebesült románt kórházban ápolnak, velük a külügyi tárca folyamatosan tartja a kapcsolatot.
Hét halálos áldozat holttestét szerdán szállították Romániába, egy nyolcadikat csütörtökön szállítanak haza. A szükséges költségeket a külügyi tárca állta.

A földrengés által leginkább sújtott településen, Amatricéban kedden este temették el a katasztrófa áldozatait, Sergio Mattarella államfő, Matteo Renzi miniszterelnök, valamint Dacian Cioloş román miniszterelnök jelenlétében.

A román kormányfő egyébként jelezte: a szerdai kormányülésen gyásznappá nyilváníthatják a csütörtököt a román áldozatok előtti tiszteletadás jeleként.

Hirdetés