A muszlim ruházati előírások és a gondolati rabság

Olyan gyúlékony légkörben, ahol az inkvizíció vagy a náci könyvégetések felidézéshez már nincs is szükség máglyákra, a vallás nyilvános és magánéleti jegyeinek és a világi államhoz való viszonyulásának ügye továbbra is olyan téma, amely keleten és nyugaton egyaránt sürgős és alapos tisztázásokat igényel.

Egyaránt felkavarók, jellemzőek és rendkívül megdöbbentők azok a reakciók, amelyeket Romániában kiváltott az a kommentárom, melyben arról írtam, hogy

a burkaviselés tilalma mellett meg kellene tűrni a burkininek nevezett fürdőruha hordását.

Megdöbbentők, mert amennyiben némileg olvasni tudó egyedektől érkeztek, számos román rossz mentális, pszichológiai és intellektuális felkészültséggel áll szemben a jelenlegi demokráciákban felmerülő kihívásokkal.

Nevezetesen mekkora rosszindulatra, vagy ostobaságra van szükség, hogy valaki ne legyen képes különbséget tenni két, csak látszólag azonos ruházat között? Vagyis a viselője arcvonásait látni hagyó fürdőruha, amilyet akár az apácák vagy a vallásos zsidó nők is hordhatnának a tengerparton, illetve a muszlim nőket teljesen eltakaró iszlám lepel között?

Mekkorának kell lennie a hülyeségnek, hogy ne fogják fel, a burka, a burkinivel szemben, nem annyira erkölcsi-vallási hatású ruházat, mint inkább politikai, iszlámista jelkép, amellyel az integráció megtagadását és egy párhuzamos társadalom kiépítésének akaratát fejezik ki?

Mekkora agyműködési hiányra van szükség, hogy valaki ne fogja fel, a burkini viselése a lelkiismereti, gondolkodási és hitbéli szabadsággal kapcsolatos, így a valóban liberális demokráciák és jogállamok nem kezelhetik e két viseletet úgy, mintha nem lenne köztük különbség?

A fanatizmus az intelligencia halála.

Gyúlékony légkörben a szélsőséges fertőzések gyorsabban terjednek, mint általában hiszik. Számomra pedig azok az alapvetően intoleráns visszhangok, amelyek Franciaország Államtanácsának burkinitilalmat felfüggesztő döntésére születtek, felkavaró helyzetről árulkodnak, amelynek aspektusai egyértelműen túlmutatnak az iszlám, az iszlámizmus, a biztonság vagy a terrorizmus ügyén.

Itt főleg a gondolati rabság példátlan elterjedéséről van szó. A nem-gondolkodásé, egy függő és differenciálatlan pszeudo-gondolkodási formáé. Itt annak a dezinformáltságnak a mértékéről van szó, mely a román társadalomban a képzetlenség és – nem utolsó sorban orosz eredetű – propaganda miatt felhalmozódott.

De nemcsak az indoktrináció a lényeg, lett légyen az

fundamentalista-ortodoxista vagy akár militánsan ateista és politikailag korrekt.

A vita során előtérbe kellene kerülniük az ideológiai reakcióknak is, úgy a kommunizmus és fasizmus által képviselt klasszikus, mint az olyan kifinomultabb, posztmodern totalitarizmusok nyílt antidemokratikus agresszióira, amilyen a politikai korrektség, hiszen ezek nem kevésbé fanatikusok, mint azok a doktrínák, melyek ellen állítólag küzdenek. Hiszen ez utóbbiak is táplálják a jelenlegi populizmusokat.

Így például azt gondolni, hogy az emberi jogok vagy a kisebbségek bármilyen védelme a politikai korrektség előtti aljas meghajlás, nem kevésbé szörnyű totalitárius ideologizálás, mint az iszlám és iszlámizmus közötti, vagy ez utóbbi és a terroristák nagy része közötti kapcsolat tagadása.

Ebben a kontextusban nemcsak a fülsértő vagy egyenesen hisztérikus hangvétel tűnik riasztónak, hanem – egyre gyakrabban – az a természetes hangvétel is, amellyel a fasizmust elutasító társadalmakban teljesen elfogadhatatlan apodiktikus kijelentéseket tesznek. Az „aki nincs velünk, az ellenünk van” típusú totalitárius viselkedésmódok iszonyatos mértékben befúrták magukat többek között látszólag felvilágosult elmékbe is, ezért annál inkább oda kell ezekre figyelni, hogy az ez antidemokratikus fertőzés az információs társadalomban, a gondolatok és információk szabad terjedésének korszakában történik.

Ez, természetesen, nem csak román gond. A muszlim nők ruházatával kapcsolatos vita nyugaton is rendkívül nagy hőfokon zajlik. Ausztriában például, ahol a kormány az iszlám valamiféle honi formájának bevezetésével akarja megszelídíteni a sárkányt. Amely egyáltalán nem tud megbékélni a teljes iszlám lepel nőgyűlölő és mizantróp viselésével.

Nyilvánvaló, hogy a nyitott társadalmak túlzott adagnyi evolucionizmus, marxizmus, pozitivizmus és progresszizmus által elvakított

elitjei masszívan, szisztematikusan és hosszasan alábecsülték az indentitárius kihívást,

amihez a hazafiság és a hitek is tartoznak. Nyugaton túlságosan is megbíztak abban az – állítólag mágikus – megoldásban, hogy a nacionalizmusokat a történelem szemeteskosarába vetik, a vallást pedig kizárólag a magánjellegű meggyőződések területére száműzik.

A globalizálással, az identitárius válságokat és interkulturális ütközéseket generáló kihívásaival együtt mindkét száműzés nemcsak rosszul kezeltnek, de korainak is bizonyult. Mindkettő nagy erővel tért vissza, brutálisan bosszút állva hiányos identitásokkal és kompetenciákkal fertőzve meg az összeesküvés-elméletekkel, rasszizmussal, antiszemitizmussal és Amerika-ellenességgel szemben sérülékeny rétegeket.

Ezzel egyidejűleg keleten, és nem utolsó sorban Romániában is, túlságosan sokat dagonyáztak a régi szószban, meghatározatlan időre elodázva az elengedhetetlen modernizálást és világiasodást. Ennek az elmaradásnak és elhamarkodottságnak egy többszörös európai összeférhetetlenség a következménye.

Keleten újra lefékezték a demokratizálást. Nyugaton tovább élnek az interkulturális ütközésekre vonatkozó zavarok, mint ahogy a totalitárius kihívások is, amelyek

egyforma fanatizmussal fenyegetik belülről a liberális demokráciákat,

akár a politikailag korrekt elitekről, akár populista vagy iszlámista ellenfeleikről van szó.

Mindezekből az egyre erőszakosabb és forróbb ütközésekből a demokrácia kerül ki megtépázottan, ha nem éppen szétzúzottan. Addig nem is lesz megoldás, amíg megtagadják a teljes kép tudomásul vételét, teljes összetettségében és dinamizmusában, és ha folyamatosan utópisztikus javaslatokat, képzelt mentőötleteket és nem létező megoldásokat fognak követni, az ateista vagy teista ideológiákat másokkal, nem kevésbé szélsőségesekkel váltva fel.