Beindult a világ első sofőr nélküli taxiszolgáltatása

Bizony. Az meseautó csak megy. Magától. Igaz, egy sofőr helyett két szakember irányítja.
Hirdetés

A csütörtöki napon történelmet írtak Szingapúrban. A nuTonomy vállalat berúgta a világ első sofőr nélküli taxijait. Persze nem lehet őket csak úgy, egy klasszikus füttyel leszólítani az utcasarkon.

A cég képviselői azt nyilatkozták, hat autóval indítanak, de az év végéig tizenkettőre bővítik a gépparkot. Az eszmei cél: lekörözni az Ubert, amely a közeljövőben indítja be autonóm gépjármű-szolgáltatását az egyesült államokbeli Pittsburghben.

A nuTonomy 2018-ig egy teljes mértékben autonóm gépkocsikból álló flottával szeretne terjeszkedni a piacon. Addig azonban még sok idő van. Egyelőre a sofőr nélküli taxik egy 6,5 négyzetkilométeres területen szállítják az utasokat. Na de nem akárkit. A klienseket a cég hívja meg. Szóval elitközönségről van szó. A nuTonomy az idei év végéig pár ezres klienskört kíván ily módon kialakítani.

Milyen autonóm taxikat láthat az épp Szingapúrban sétáló ember? Módosított Renault Zoe és elektromos Mitsubishi i-MiEV jelű gépkocsikat. A vicces az egészben az, hogy az egyetlen sofőr helyett ezeket a taxikat két szakember irányítja: elöl ül az egyik iparos, aki bármelyik pillanatban átveheti az irányítást ha kell; hátul egy másik iparos csücsül, aki a jármű számítógépes rendszereit felügyeli. Nem semmi. Viszont a nuTonomy szakemberei szerint ez a többlet semmi amellett, hogy az autonóm gépjárművek bevezetésével a jelenlegi 900.000-ről 300.000-re lehet csökkenteni a Szingapúr utcáin tülekedő gépkocsik számát. Hogy miként, az egyelőre rejtély. Legalábbis számunkra.

Hirdetés