Dákokkal és rómaiakkal reklámozzák Hargita megyét Rióban (VIDEÓ)

Az akció persze nem hivatalos és saját szakállra megy. És teljesen jelentéktelen. A román központi sajtó mégis azonnal felkapta.
Hirdetés

Az ötlet önmagában remek. Hiszen ki ne örülne, ha lehetőséget kaphat (vagy ragadhat meg) arra, hogy egy globális jelentőségű rendezvényen elszórhatja a maga csöpp imázsépítő kampányát?

Ezért önmagában dicséret illeti Corneliu Țepelus vaslábi lakost (Hargita megye, ugye), aki, miután  alaposan megjárta a világot, hazajött, és télen síoktatóként, nyáron idegenvezetőként keresi a kenyerét. A sors úgy hozta, hogy Brassópojánán találkozott egy Jaqueline Novak nevű brazil színésznővel, aki természetesen szerelmes volt Erdélybe, a Drakula-mítoszba meg a helyi legendákba. Szó szót követett, és megszületett az ötlet: készítsenek egy promóciós filmet Vaslábról. A filmecske saját zsebből készült, és augusztus 5-én, a riói olimpia hivatalos nyitónapján mutatták be online fórumokon. Jaqueline egy román népi ingecskében feszít, szépen és brazilul dicséri benne a vidéket, vannak román feliratok, szóval csupa öröm és boldogság. 

 

 

A probléma csak az (a film bárgyúságán kívül), hogy: 

– egy szó sem esik benne a Székelyföldről, amelynek Hargita megye és Vasláb, ugye, része.

– Vaslábat úgy mutatják be, mint a környékre, sőt, egész Erdélyre jellemző települést

Hirdetés

– A vallásos és misztikus életet egy ortodox templom meg egy ortodox temető jelképezi

– A tanácsházán elhelyezett egy darab EU-s és 2 darab román nemzeti zászlón hosszasan elidőz a kamera. Igaz, a magyar feliratot nem takarták ki. De egy helyismerettel rendelkező nézőnek gőze nincs, mi a fene az.

– a nyalánkságot a végére hagytuk: a filmben megjelenik egy kút is, amelyet az ősi Dácia térképe és a következő felirat díszít: Igyatok bizalommal ebből a vízből, annak idején ebből ittak a dákok és a rómaiak is.

Mit mondjunk: Vasláb (ahol a lakosság 35 %-a magyar, a többi román), mint az erdélyi hagyomány és kultúra nagykövete a riói olimpia körüli online-labirintusban… vicces.

Hirdetés