A jövő héttől hitelből él az emberiség

A Föld idei forrásai egész pontosan augusztus 8-án fogynak el.
Hirdetés

A Global Footprint és a World Wide Fund for Nature környezetvédelmi szervezetek által kiadott közlemény szerint mindazon források (víz, állat- és halállomány, mezőgazdasági termények), amelyeket a Föld az idei év végéig ki tud termelni, augusztus 8-án elfogynak.

Jelen pillanatban 1,6 bolygóra lenne szükségünk, hogy lefedhessük a globális fogyasztást. Márpedig csak egy egész bolygónk van. És az eredmények szabad szemmel is láthatók: vízhiány, sivatagosodás, talajerózió, a mezőgazdaság és halgazdálkodás hozamának csökkenése, állatfajok eltűnése, fairtás. Ha ehhez hozzácsapjuk a légkörbe kibocsátott széndioxidot, amely az emberek által hátrahagyott globális ökológiai lábnyom 60 %-át teszi ki, meg is van a világméretű mérgező koktél.

A rossz hír az, hogy az utóbbi 46 év során egyre hamarabb fogyasztunk el mindent, ami a rendelkezésünkre áll. 1970-ben még december 23-án kezdődött a „hitelidőszak”, 1980-ban már november 3-án, 1990-ben október 13-án, 2000-ben október 4-én, 2005-ben szeptember 3-án, 2015-ben pedig augusztus 28-án.

Nos, ha így folytatjuk, előbb-utóbb a szó szoros értelmében felfaljuk a világot.

Hirdetés