A népszavazás, amelytől Európa retteg

„Egyetért azzal, hogy az Európai Unió a magyar Parlament előzetes beleegyezése nélkül döntsön nem-magyar polgárok Magyarországra történő áthelyezéséről?” A szomszédos ország polgárainak erre a kérdésre kell majd válaszolniuk október 2-án, a kormány által a Brüsszel által előírt kötelező menekültkvóták témájában kiírt népszavazáson.

Ennek a népszavazásnak az eredménye, jövőbeni hatása révén, ugyanolyan fontos lehet, mint a nagy-britanniai. És utóbbihoz hasonlóan megerősítheti azt a jelentős tendenciát, melyet már beindított, fenntart és számos vetületével alátámaszt az, amit „spillover” jelenségnek nevezünk.

Mindez azért, mert ez a vita csak látszólag szól a migrációról. Az igazi téma, amire a magyarországi népszavazás utal, akárcsak a nagy-britanniai,

a nemzeti szuverenitás EU-n belül teljesen sohasem tisztázott kérdése.

Ezzel kapcsolatosan ne feledjék a nagy-britanniai LEAVE-kampány központi üzenetét: „Vissza akarjuk venni az országunkat!” Ezt az üzenetet a magyar választók segítségével egy másik, hasonlóan fontos üzenettel egészíthetik ki: „Azt akarjuk, hogy ne a brüsszeliek döntsenek olyan ügyekben, melyek szigorúan a nemzeti szuverenitással kapcsolatosak, melyet meg kell őrizni és tiszteletben kell tartani!” A kormány választóknak szóló üzenete pedig rendkívül egyértelmű. Nincs semmilyen kétely, hiszen Orbán Viktor kormányfő kabinetfőnöke, Rogán Antal mondta ki: „A kormány azt kéri a polgárainktól, hogy mondjanak NEM-et a kötelező szétosztásra és mondjanak NEM-et a brüsszeliek migrációval kapcsolatos politikájára… csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel akarnak együtt élni Magyarországon.”

Világos?

Igen, Magyarország mostani szemszögéből nézve.

Egyáltalán nem világos az európai hatóságokéból, melyek jogosan emlékeztettek arra, hogy a kérdéses politikát egyhangúlag fogadták el az Európai Tanácsba tömörült állam- és kormányfők, mint ahogy az Európai Parlamentben is többségi pozitív szavazat volt pontosan ugyanezekről a Juncker-bizottság által javasolt lépésekről.

Csakhogy az is igaz, hogy a legtöbb aláíró hazatérve ráébredt, mi is pontosan a hangulat a közvélemény szintjén, mi a pontos mértéke a tényleges elutasítási érzésnek, melyeket nemzeti érzékenységekkel és partikuláris történelmekkel, de ugyanakkor a bizonytalansági érzés exponenciális növekedésével is összefüggő megfontolások indokolnak. Ebben az esetben nem az 1 294 menekült jelenti a gondot, akiket automatikusan Magyarországra kellene áthelyezni, hanem maga a gondolat, hogy

a brüsszeli bürokrácia döntésével az illegális bevándorlás legitim mozgási lehetőséggé változik át,

mely automatikus menedékkéréssel és sok esetben az állampolgárság megszerzésével kezdődik.

Nehéz olyan nemzeti kontextust elképzelni, melyben ez a gondolatmenet ne okozna gondot. De nehéz, nagyon nehéz a mostaninál bonyolultabb – nemzeti, európai és globális – kontextust elképzelni egy ilyenfajta gondolatmenet felvetéséhez. Akkor, amikor a lényegében dzsihádista követelésekkel és egy fundamentalista iszlámmal alátámasztott terrorizmus a legsúlyosabb fenyegetés, mellyel a világ 2016-ban szembesül. És mely most megvalósította az Európa elleni háború első szakaszának egyik létfontosságú célkitűzését: a félelem, a rémület, a mindennapi bizonytalanság, annak az érzésnek az elültetése, hogy bárki bármikor célpont lehet.

Beigazolódtak a titkosszolgálatok előrejelzései: a terrorizmus új oldala egyre gyorsabb ütemben egymást követő támadásokat jelent, „magányos farkas” típusú támadásokat, melyeket kvázi lehetetlen előrejelezni, amikor a figyelem és az eszközök a terrorista sejtek tevékenységének megfigyelésére összpontosulnak. De ugyanakkor válaszlépéseket is kivált, a cselekvésre bármikor kész vigilantes típusú egységekbe tömörült szélsőjobboldali militánsok részéről.

A magyarországi népszavazás kedvező eredménye

újabb masszív csapás lenne elsősorban az Európai Bizottság hitelességére nézve,

de ugyanakkor annak megerősítése, hogy csődöt mondott az, ahogy az európai struktúrák szintjén a konkrét valóságtól elszakadt és nagyon távol álló terveket, politikákat és szabályozásokat kigondolnak.

Erre mutatott rá az elmúlt napokban Mario Morcone (olasz migrációügyi miniszter), amikor azt mondta, hogy az olaszországi és görögországi menekültek szétosztásának híres képlete „egyértelmű kudarc”. A „kudarc” kifejezés pedig kimondottan elegáns, ha – ahogy azt maga az Európai Bizottság is elismeri – a Görögországból és Olaszországból havonta áttelepített 6000 személy helyett eddig a pillanatig csak 843 személyt sikerült áttelepíteni… Az európai kezdeményezés kudarca totális, ahogy az olaszországi áttelepítések helyzete is mutatja:

- a Bizottság döntése szerint Belgiumnak 1397 személyt kell átvennie, formálisan 30 helyet kínált fel és 29-et fogadott be

- a Cseh Köztársaságnak 1036 személyt kell átvennie, 20-at kínált fel és nem fogadott senkit

- Franciaországnak 7115-öt kellett volna fogadnia, 300-at kínált és 181-et fogadott

- Spanyolországnak 2676-ot kellett volna fogadnia, 50-et kínált és 40-et fogadott

- Romániának 1608-at kellett volna fogadnia, 540 helyet kínált fel és 6-ot fogadott.

Az a fő gond, hogy az európai döntéshozók még a jelenlegi kontextusban is az általuk erkölcsösnek, humanitáriusnak és tökéletesen törvényesnek tartott áttelepítési képletet akarják alkalmazni. Ezt tekintik az egyetlen elfogadhatónak. A magyarországi népszavazás azonban teljesen megváltoztatja a dolgok menetét, ugyanis ha az eredményt elfogadják, akkor

egy ország de facto és de jure kikerül a migráció kérdésére vonatkozó európai döntéshozatali folyamatból.

Újra kihangsúlyozom, itt már nem menekültekről van szó, hanem a nemzeti szuverenitás és a közösségi intézményi rendszer szembenállásáról.

A játék folytatásának két módja van.

1. Az Európai Bizottság elfogadja, ha a népszavazás esetleg azt szentesíti, hogy ezzel a területtel a nemzeti Parlamentnek van joga foglalkozni. Ebben az esetben kinyitja Pandóra szelencéjét, mert könnyen előrelátható módon hasonló események következnének minden tagállamban. Aminek során sok ország követelné magának az „op-out hatáskört” a migrációs és menedékjog területén, a brit kiváltságok mintájára, ami megnyitná az utat a szerződések újratárgyalása előtt.

2. Az Európai Bizottság megpróbál harcra kelni, büntetéseket javasolva Magyarország ellen, mert nem fogad el egy legmagasabb szinten (többek között Magyarország aláírásával) meghozott európai döntést. Intézményileg ez lehetséges, de olyan botrányhoz vezet, mely felerősíti Magyarországon (és nem csak) az euroszkeptikus hangulatot.

Ez egy rendkívül komoly vita, talán a legfontosabb arról, hogy

mit jelenthetne az európai álom folytatása.

Mindnyájunkra és egész Európára nézve sajnálatos módon a vita bizonyos EU-n kívüli vektorok nyomása alatt zajlik, melyek teljes mértékben ellenségesek és aktívak a mindenféle elképzelhető destruktív játékok megszervezésében.

Ilyen értelemben a magyarországi népszavazás összehasonlítható a Brexittel. Bizonyos mértékig annak logikus folytatása, minden ebből származó közép- és hosszú távú következménnyel. A Brexit tapasztalata után, melynek során siralmas kudarcot vallottak mind a brüsszeli, mind a londoni előrejelzési és politikai tervezési központok, egy másik előrelátható eredményű jelentős esemény következik.

Mit tesz az intézmények Európája? Egyelőre a túlélésért vergődik, ha éppen nem vakációzik, ahogy azt minden lelkiismeretes tisztviselő teszi nyáridőben. Csakhogy ez nem akármilyen nyár. Ezek nem akármilyen idők. De úgy tűnik, és ez a tragédia, hogy csak a vezetők akármilyenek: vízió, erő és döntéshozatali képesség nélküli emberek.

Nagyon bizonytalan időszak következik és el kell fogadnunk, hogy a következőkben ilyen lesz Európa állapota. Amikor bármi megtörténhet.

Fotó forrása: 3szek.ro, sikerado.hu