Nizza után összedőlt a politikai korrektség börtöne

1. A terror terjesztői mindig szimbolikus dátumot választanak a támadásnak. Az állam jellege szerint a csapások érkezhetnek vallási vagy politikai ünnepnapon, vagy mindkettőn. Az ilyenfajta támadók számára a nemzeti ünnep mindig célpontnak számít.

2. Az, hogy Franciaországban az utóbbi alig 20 hónapban ez a harmadik jelentős támadás, azt jelenti, hogy a terrorcsapások megelőzésére hivatott struktúrák nem találtak hatékony módszert a jelentős támadások megelőzésére. Az is igaz, hogy abszurd lenne azt képzelnünk, hogy mindent meg tudunk előzni, mert ez minden egyes polgár totális felügyeletét jelentené, ami hátrányosan érintené a polgárjogokat. Ennek ellenére ez a harmadik támadás leváltásokat és lemondásokat is maga után von majd a franciaországi jog- és államvédő szervekben.

3. A támadó tunéziai, valószínűleg muzulmán, aki olyan okok miatt követte el tettét, melyek főleg vallási és/vagy politikai frusztrációival kapcsolatosak. Ezeket a tényeket nem lehet tagadni, és ha valaki megpróbálná elleplezni a gyilkosnak ezeket a jellemzőit, csak tovább erősítene egy világszerte egyre elterjedtebb véleményt: a vallási és/vagy politikai frusztrációk kezdenek erőszakosan, a törvényes kereten kívül megnyilvánulni. Ez a három sikeres akció – Charlie Hebdo, Bataclan, Nizza – még több radikálisnak és eszementnek fog ihletet adni az egész világon. E három sikeres támadás tipológiáját más esetekben is utánozni fogják, melyek – sajnos – mind Franciaországban, mind más államokban elkerülhetetlenek.

4. Az a tény, hogy a támadásokat muzulmánok követték el, teljes mértékben rávetül valamennyi felekezettársukra. Bár többségük normális és jó szándékú ember, a radikálisok cselekedetei még jobban eltávolítják őket azoknak az államoknak a polgáraitól, melyekben élnek. Differenciálatlanul nő a bizalmatlanság minden muzulmánnal szemben. Így aztán a legvalószínűbb módon elbocsátások következnek a körükben és korlátozni fogják társadalmi tevékenységeiket, mert a félelem sokszor megszünteti az árnyalatokat az esetek elemzésében: „Mindenki egyért, egy mindenkiért.” Ez nem szlogen, hanem kegyetlen valóság, amivel a románok is találkoznak külföldön egyes olyan polgárok miatt, akiknek román útlevelük van, de másképp viselkednek, mint ahogy azt Románia értékei megkövetelnék. Végül a munkanélküli muzulmánok szegényebb, tehát a radikális propagandával szemben sebezhetőbb réteget jelentenek. Ez egy szinte tökéletes ördögi kör, amiből globális szinten a radikális iszlám húz majd a leginkább hasznot.

5. Most ünnepel a radikális iszlám, hiszen nagy sikert ért el. Ez erősíteni fogja a propagandájukat, ami további újoncokat jelent majd, akik azt látják, hogy „a hitetlenek gyengék a győzedelmes iszlámmal és mártírjaival szemben”. Másrészt lelkileg megerősíti a már radikalizáltakat, így közép- és hosszú távon a támadások számának növekedését jósolom, főleg az európai kontinensen, bár a fenyegetés kiterjed Amerikára, Ázsiára és Afrikára is. A radikálisok körében valószínűleg megerősödik majd azoknak a helyzete, akik a tunéziait ihlették, ami újabb híveket szerez majd nekik és még több bátorságot az új támadásokhoz.

6. Július 14. az a nap, amikor 1789-ben megtámadtak egy börtönt. 2016. július 14-én a politikai korrektség börtöne is leomlott, mert már nem lehet tagadni: nagyon súlyos gondunk van a radikális iszlámmal, és ha nem ismerjük be és nem teszünk megfelelő lépéseket azért, hogy véget vessünk az ilyenfajta iszlámszemléletnek, áldozataivá fogunk válni. A politikai korrektség több területen is megnyilvánul, és immár nem lehet elrejteni vagy elhallgatni azokat az igazságokat, amiket ez az intellektuális-politikai-erkölcsi kór gyűlöl.

7. Franciaország mai elnöke politikailag meg fog fizetni e három támadásért. Nehezen hihető, hogy a 2017-es választásig még hátralévő időben képes lesz ledolgozni a közvéleményben kialakult bizalomhiányt, ami már most megnyitja a vitát arról, hogy milyenfajta jellemvonásokkal kell majd rendelkeznie Franciaország következő elnökének.

8. Mivel a migráció témája volt a Brexit egyik központi kérdése, nagyon is lehetséges, hogy a Nagy-Britannia EU-ból távozása mellett szavazók most gratulálnak maguknak, hiszen ujjal mutogatva mondhatják: „Mi megmondtuk!” Ezért ne lepődjünk meg újabb „exitek” felvetődése esetén, mert a Nyugat-Európában az utóbbi 30 évben lezajlott migráció egyre jobban feldühítette az őshonos lakosságot. Minthogy az utóbbi években egyre gyakrabban jelentkezett a halál ilyenfajta támadások formájában, ezeket a merényleteket pedig a többségtől eltérő etnikumúak hajtották végre, egyre határozottabb lesz az az elképzelés, hogy el kell kergetni ezeket a problémás kisebbségieket. Innen aztán nem áll messze az a következtetés, hogy a kérdéses kisebbségiek teljes közösségét – valamint más kisebbségi etnikumokat is – el kell kergetni. Ha pedig az Európai Uniót az illető nemzetek standardjainak és értékeinek megfelelni képtelennek tartott kisebbségek védelmezőjének fogják tekinteni, akkor tovább fog nőni az „exit”-vágy, mint a vallási, nyelvi, társadalmi vagy más okból integrálódni nem akaró kisebbségekkel meglévő gondok megoldása.

9. Az államoknak jobban együtt kell működniük a transz-nacionális radikálisok felkutatásában. Minthogy ezek a legtöbbször vallási radikálisok, a naivak akár úgy gondolhatják, hogy ez a vallás – vagy egy bizonyos vallás – elleni harc, miközben azért ez nem így van. Az együttműködésnek őszintének kell lennie, mert különben csak az áldozatok száma, az ellenségeskedés fog nőni és végül a mostaninál kevésbé biztonságosabb világunk lesz.

10. Teljes mértékben csődöt mondott a csúcstalálkozókon folytatott meddő vitákon alapuló politizálás. A XXI. századra jellemző hatékony politikának le kell hatolnia a társadalom mélyére, valamint valós módon kell kezelnie a kérdéseket, ahelyett, hogy megpróbálná elrejtetni azokat. A rejtegetése egy üszkösödés kendőzésével, végül pedig a teljes társadalom szétverésével egyenértékű. Itt az ideje újfajta politikusok megjelenésének: olyan emberek kellenek, akik gondolkodnak, és akik képesek betölteni az államférfiúi szerepet, ahogy azt Winston Churchill megfogalmazta:

„A politikus és az államférfi között az a különbség, hogy az előbbi a következő választásra gondol, míg az utóbbi a következő nemzedékre.”

Itt az ideje, hogy az alkalmatlan nemzedékek önként távozzanak az arénából, nehogy összeroskadjanak olyan események nyomására, melyek ma, minden korábbinál jobban, csakis alkalmasságot és minőségre való elkötelezettséget követelnek meg. Államférfi urak, várunk benneteket, a hatalom asztala meg van terítve nektek!

A címet a szerkesztőség adta.