Brassó riadókészültségben áll.
Amint arról beszámoltunk, csütörtök délután egy medve rátámadt egy 63 éves férfira Brassó egyik városszéli lakónegyedében, és súlyosan megsebesítette. A férfit kórházban ápolják.
És még csütörtökön elindult a hajtóvadászat. Erdészekből és különleges kiképzésű ebekből álló járőrök hajtották meg az érintett erdőrészt. Az erdészek lövéseket adtak le a levegőbe, hogy elhajtsák a területről a veszedelmes állatot. Mozgásszenzoros kamerákat is felszereltek, az állatot beazonosítandó.
Ramon Jurj, a brassói Erdészeti Tudományos Intézet illetékese az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy csütörtök éjszaka egy óráig megfigyelés alatt tartották a támadás színhelyét, mivel a tapasztalat szerint a medvék általában visszatérnek a „tetthelyre”. Ez az állat azonban kivételt képezett a szabály alól. Péntek reggel hat órakor újrakezdték a megfigyelést. A területet csendőrök őrzik, nehogy a lakosok behatoljanak a veszélyes erdőrészbe.
A medve kilövésére vonatkozó dokumentációt összeállították, ám ezt előbb le kell küldeni Bukarestbe, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium engedélyezze az akciót. A döntés indokolt, ugyanis ez a medve veszélyt jelent a lakosságra, mert rákapott a vérre, és elképzelhető, hogy ismét emberre támad.
A szakemberek a következő óvintézkedéseket ajánlják a lakosságnak: ne menjenek a Brassó környéki erdőkbe, amíg a probléma meg nem oldódik, ne dobjanak el olyan élelmiszereket, amelyek odacsalogathatják a medvéket, zárják el a jószágot éjszakára, a turisták ne sütögessenek a környéken és főleg, ne dobálják el a szemetet! (Mondjuk, ez medvementes helyeken is megszívlelendő.)
További általános tanácsok, medvés helyeken kirándulóknak: kerüljék a medvejárta erdőrészeket; csak a jelölt ösvényeket, utakat használják; nappal és csoportosan induljanak útra; kerüljék a kora reggeli és késő esti erdei sétákat; kirándulás közben csapjanak zajt, fütyörésszenek, énekeljenek; ha medvenyomokat látnak, forduljanak meg és induljanak vissza azon az úton, ahol jöttek; az ölebek, házi kedvenc kutyák nem jelentenek védelmet, ellenkezőleg, feldühíthetik a medvét, ezért tartsák őket pórázon.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.