Klasszikus műveltségével villog az adóhivatal

A hamis számlák ellen indított akció neve: Apolló művelet.
Hirdetés

A hamis számlákkal elkövetett gazdasági bűncselekmények, vagyis fiktív beszerzések, illegálisan vásárolt javak hamis leszámlázása, hamis elszámolások, könyvviteli ferdítések ellen indít hadjáratot az adóhatóság (ANAF) csalásellenes szerve, a DGAF. Az ellenőrzések kiterjednek mind a hamis számlákat kibocsátó cégekre, mind pedig az álpapírokat felhasználó társaságok ellen.

Az akció neve: Apolló művelet.

A DGAF a rendelkezésére álló adatbázisok alapján máris elkészítette az érintett cégek kapcsolati hálóját, ennek alapján az adóellenőrök részletes vizsgálatot indítanak minden ilyen kereskedelmi társaságnál.

A hivatal közleménye egy példát is említ: a 2014-2015 időszakban több mint 3 200 cég számlázott hamisan egy bizonyos FE kft. számláival, ezzel pedig több mint 10 millió lejes áfacsalést hajtottak végre.

A görög mitológiában Apollón többek között a rend, a költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek, a nap és a fény istene, ráadásul a csordák és nyájak őrzője is.

Hirdetés