Erdélyi magyar fesztiválipar van születőben

A címben szereplő megállapítás az egyik következtetése az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv pár hete megjelent rendhagyó kiadásának, amelyet szerda este mutattak be Kolozsváron, a magyar főkonzulátus rendezvénytermében. A kiadványt Bodó Barna egyetemi tanár szerkesztette Szabó Lilla és Széman Emese Rózsa társszerkesztésével, közel 20 szerző bevonásával. A szerdai kötetbemutatón Albertné Simon Edina konzul köszöntője után Kiss Dénes szociológus mutatta be a kötetet, rámutatva az elemzések legfontosabb aspektusaira.

Nagyon kevés tudományos munka, elemzés vizsgálja

az erdélyi magyar kisebbségi létben született város- és faluünnepek jelenségét, ezért a most megjelent Civil Évkönyv mindenképpen hiánypótló munkának számít. Bár a „kenyér és cirkusz” biztosítása a potenciális szavazók számára elsősorban az önkormányzatok, politikai aktorok érdeke, azt láthatjuk, hogy a civil szervezetek gyakran az egyetlen szervezői a fesztivál típusú rendezvényeknek – vezette fel a témát Kiss Dénes.

A kötet három fejezetre oszlik: az első 17 esettanulmányt foglal magába az egyes meghatározó rendezvényekről, a második további 18 fesztivált ismertet a sajtóvisszhangok tükrében, a harmadik fejezet pedig egy fesztiváljegyzék közel 500 város- és falunap említésével.

Az erdélyi magyar „fesztiválipar” kialakulásának öt sajátos korszaka van. 1989 előtt csak nagyon kevés, főleg népi vagy vallási hagyományokhoz köthető rendezvényt tartunk számon. 1990–96 között szerveződnek meg az első magyar vonatkozású városnapok. A következő, 2000-es évekig tartó korszakban kevesebb új rendezvény születik, de a már meglévők barátibb politikai környezetben szerveződnek. A legtöbb esemény 2000–2008 között indul, főleg az Európai Unióhoz való csatlakozás előtti években. Az utolsó korszak 2009-től napjainkig tart: töretlen a rendezvényindítási kedv,  amire a gazdasági válság vagy más világpolitikai történés sincs hatással. Modellértékűnek számítanak a Szent György Napok és a Kolozsvári Magyar Napok. A minőségi rendezvények biztosítása

politikai versengés tárgyává válik.

A kötetben is megjelenő adatok alapján a fesztiválok tipologizálását több aspektus határozza meg, például a helyszín, a politikai beágyazódás, vagy az, hogy többségi, kisebbségi, esetleg szórványhelyzetben él a célközönség. Fontos különbséget tenni a zárt vagy nyílt terű rendezvények között is, hiszen a terek birtokba vétele – a szórványban főleg – szimbolikus.

Bodó Barna szerkesztő a kötetbemutatón méltatta a társszerkesztők és az esettanulmányok szerzőinek szerepét. Magyarázattal szolgált, hogy a kötet miért nem foglalkozik külön Tusványossal, amely a legrégebbi hazai fesztivál, vagy a különböző szakmai – filmes vagy színházi – programokkal, könnyűzenei fesztiválokkal. Mint mondta, kimondottan a „magyar napok” sorába illeszkedő, nem politikai és nem szakmai rendezvények összegzése volt a cél, amelyek a helyi közösségek összesereglését, értékeinek felmutatását célozza meg.  A kötetben így is mintegy ötszáz rendezvény szerepel, legalább említés szintjén.