A PSD-t is kikosarazta az RMDSZ Háromszéken

Városi és megyei vezetői tisztségeket kértek, de hiába.
Hirdetés

Hiába kérte a Kovászna megyei PSD a megyei tanács alelnök posztját, illetve egy-egy alpolgármesteri tisztséget Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán, az RMDSZ nem állt szóba velük.

A Kovászna megyei PSD elnöke, Horia Grama csütörtöki sajtótájékoztatóján sérelmezte, hogy az RMDSZ nem teljesítette kérésüket, noha a megye lakosságának jelentős részét kitevő románoknak hosszú évek óta nincs képviseletük sem a megyei tanács, sem a két város vezetésében.

A PSD jó eredményeket ért el a június 5-i helyhatósági választásokon, a második legnagyobb politikai erő Kovászna megyében, ezért a három tisztség megillette volna – mondta Grama.

„Beszéltem Tamás Sándorral, a megyei RMDSZ elnökével, de rájöttem, hogy semmi esélyünk. Sajnálom, hogy nem képesek megérteni: nekik is adniuk kell valamit a térségbeli románoknak, cserében azért, amit országos szinten kapnak” – fogalmazott.

Hirdetés

Grama elmondása szerint Tamás Sándor azt válaszolta kérdésére, hogy akkor kapnak tisztségeket, „amikor mi területi autonómiát”. „Vagyis soha” – fűzte hozzá a megyei PSD-elnök.

Hasonló választ kapott a PNL is, amikor sepsiszentgyörgyi és kovásznai alpolgármesteri tisztséget kért. Az RMDSZ Sztakics Évát és Tóth Birtan Csabát jelölte a két alpolgármesteri tisztségbe Sepsiszentgyörgyön. Tiltakozásképpen Mădălin Guruianu PNL-tanácsos lemondott mandátumáról és bejelentette visszavonulását a politikából.

Hirdetés