Próbáld ki egy nővel is!

A poszt-decemberi román választó bölcsessége (és tapasztalata) eddig a következő mondatban kristályosodott ki: „A kisebbik rosszat választjuk.” Senki sem igazán „jó”. De legalább elkerüljük a katasztrofális rosszat. Ezúttal újabb árnyalat jelent meg, főleg Bukarestben: „A csalódások különböző fokai és típusai közül választunk.”

Végső soron az összes jelölt „csalódást okozónak” bizonyult, politikai színüktől függetlenül. De vannak nagyobb és kisebb csalódások, egyesek melankolikusak, mások dühösek, egyeseket a jelölteknek „köszönhetjük”, másokat a pártoknak és stratégiáiknak. És akkor az ember vagy nem megy el szavazni, vagy megszavazza – meggyőződés nélkül – azt a csalódást, melyet a többihez képest tűrhetőbbnek tart…

Ilyen kesernyés hangulatban, bukaresti szavazóként néhány megkésett, de a jövendőbeli kampányokat illetően talán hasznos megjegyzést kell tennem:

1. Ha nyersz, akkor jobb, ha nem ünnepelgetsz beképzelten és eufóriásan. Ha, például az aktív szavazók 44 százalékával válsz polgármesterré, de tudod, hogy az összes szavazónak csak 33 százaléka jelent meg az urnáknál, akkor ajánlatos felfogni, hogy az általad majd „képviseltek” nagyjából 13 százaléka voksolt rád. És azt, hogy ebből következően

a város polgárainak 87 százaléka ellenében lettél győztes,

akiknek vagy nem tetszel, vagy egy lyukas garast sem ér számukra a polgármesterük neve és személye. Következésképpen nevetséges dolog a nép szeretett „választottjaként” pózolni, mintha éppen a rovinei csatából érkeztél volna vissza győzedelmesen. Sokkal ésszerűbb és – távlatilag – dicséretesebb lenne a szégyenkezés… Különben is, holmi helyi választás megnyerésétől nem válsz hirtelen Nadia Comăneci-csé vagy Constantin Brâncuşi-sá.

2. Ha veszítesz, két dolgot kell elkerülni, ha nem akarsz nevetségessé válni: a) ne állítsd azt, hogy voltaképpen nagy győzelmet arattál és b) ne másokat hibáztass. Vagyis – Jaj Istenem! – azért veszítettél, mert nem kaptad meg a megérdemelt támogatást, vagy mert belenyúltak az eredményekbe (amiért nyilvánvalóan panaszt kell tenni, de csak akkor, ha nyilvánvaló, könnyen bizonyítható „hibákról” van szó), vagy mert elárultak az „értelmiségiek”, vagy elszabotált a sajtó.

3. Egy intelligens és ügyes párt időben „felépíti” a jelöltjeit. Alig néhány hónap alatt négy különböző javaslatot is előhúzni ugyanarra a tisztségre olyan zavarodottság, melynek ára van, és ami annak a bizonyítéka, hogy vagy nincsenek embereid, vagy nincs elképzelésed, vagy ki vagy téve a széljárásnak, a különféle belső frakciók önkényének, vagy egy krónikus politikai középszerűségnek. Akármelyik is lenne, súlyos hitelességi válságban vagy.

4. Amikor egy párt veszít,

a vezetőinek kell távozniuk, nem azoknak a tagoknak, akik jelezték a hibákat.

5. Hihetetlenül komikus dolog beiktatni a polgármesteri kampányba egy olyan „médiának szánt” epizódot, mellyel azt akarod a népnek megmutatni, hogy te is tudsz sepregetni. Erre akkor van szükség, ha utcaseprőnek jelentkezel, és egyértelmű bizonyítékát akarod adni az ügyességednek. Különben ez kimondottan giccses. Egy ilyenfajta választási „stratégiával” kizárólag egyfajta primitív populizmust bizonyíthatsz és azt, hogy rendkívül biztos vagy abban, hogy a választókat könnyű átverni egy üres gesztikulációval. Nem tudok feledni egy másik esetet, amikor egy másik hölgy ejtőernyős ugrással akart politikai hírnévre szert tenni. De ebben legalább volt némi kockázat.

6. Ha a kampányban kerülöd annak nyilvánvalóvá tételét, hogy jobboldali vagy baloldali vagy (nehogy elidegeníts olyanokat, akik a két „tábor” valamelyikéhez tartoznak), akkor ne vesd magad (cukiságokkal, bájos szelfikkel, bajtársias vigyorgással) egy hiper-pártos tévéadó karjaiba sem, melyet a statisztika szerint zömmel azok néznek, akik nem a „tieid” közül valók. Ezzel csak azok szavazatát fogod elveszíteni, akikre amúgy gond nélkül számíthattál volna. Más szóval, ezzel

néhány bizonytalan szavazatot nyersz, miközben elveszítesz elvileg biztosakat.

7. Ha volt államfőként (Traian Băsescu – a szerk.) többek között a volt kormányfőd (Victor Ponta – a szerk.) „fedett tisztként” történt leleplezésével tűntél ki, akkor pártvezetőként nem túl szerencsés olyan személyt (Robert Turcescu – a szerk.) javasolni polgármesternek, aki saját magát leplezte le fedett tisztként anélkül, hogy legalább azokkal a minimális magyarázatokkal szolgált volna erről, melyeket ő maga – még újságíróként – másoktól követelt volna.

8. Ha kifinomult értelmiségiként úgy akarod megnyerni a hazai választókat, hogy diskurzusodat a „civilizáció” szó forrásairól és latin szóképzéseiről szóló kis disszertációkkal köríted, akkor bájosan nem érted a helyzetet. Miért nem maradsz a széles körű műveltséged „lábasánál” és minek tolakodsz állandóan a közélet porondjára, hátha leesik valamilyen tisztség, valamilyen mutatósabb politikai státusz, egy kis adagnyi ismertség?

9. Ha újságíró (bocsánat: „politikai elemző”!) vagy, és okos fiúnak akarsz látszani, a választási kommentárjaidban ne folyamodj állandóan a legkézenfekvőbb megoldáshoz: minden rosszért a kormány a felelős (az ezzel járó, „úgynevezett” technokratákkal való gúnyolódással) vagy az államfő. Miért keresgéltek olyan magas szinten? Nem elég nektek az, ahogy maguk a jelöltek viselkedtek ebben a kampányban? Nem láttátok az arcképeiket? Nem olvastátok a választási plakátjaikat? („Próbáljátok ki egy nővel is!”, „Beszélj Mutuval!” és így tovább). (A „mutu” némát jelent – a szerk.). Nem hallottátok a beszédeiket? Minek ennyit „finomkodni”? Néha-néha, legalább a próba kedvéért kis „engedményeket” kellene tenni a nyilvánvalónak. Végső soron nem kell egy egész életen át, minden pillanatban „érdekeseknek” lennetek, „másfajták”, mint a világ többi része, „pártatlanul” folyamatosan hadilábon állni a haza minden polgárával, a kormányon lévőktől az ellenzékig, a politikusoktól a szakmabéliekig, a foci- és teniszcsapatoktól az egyszerű olvasókig, akik nem olvasnak és nem értenek meg eléggé benneteket…

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.