Băsescu most már Moldovában is elnök lehet

A volt román államfő mától kettős állampolgár.
Hirdetés

A Moldovai Köztársaság állampolgárává fogadta Traian Băsescu volt román államfőt – erősítette meg a chișinăui elnöki hivatal szóvivője. Radu Timofti moldovai államfő ugyanis csütörtökön aláírta azt az elnöki rendeletet, amelynek értelmében Traian Băsescu és felesége, Maria Băsescu megkapta a moldovai állampolgárságot. A volt román elnök megőrizte a román állampolgárságát is.

A volt román államfő márciusban igényelt állampolgárságot a chișinăui hatóságoktól. Băsescu még hivatalban volt, amikor 2013-ban először bejelentette ebbéli elhatározását. Tavaly áprilisi chișinăui látogatásán Băsescu jelezte, hogy szándékában áll kérvényezni a moldovai állampolgárságot, de az akkori Pruton túli politikai helyzetet nem tartotta erre alkalmasnak. Nicolae Timofti moldovai elnök akkor azt mondta, hogy ennek semmilyen akadálya nincs, tekintve, hogy Románia is sok moldovainak adott román állampolgárságot.

Köztudott, hogy Băsescu elnökként sem rejtette véka alá, hogy a „két román nyelvű ország” egyesülésének híve. 2013 novemberében úgy nyilatkozott: a NATO- és az EU-csatlakozás után Románia következő nagy célja a Moldovai Köztársasággal való egyesülés kellene legyen.

A chișinăui alkotmánybíróság március 5-i döntése szerint Moldova idén visszatér a közvetlen elnökválasztáshoz. A moldovai oroszbarát parlamenti pártok vezetői úgy értelmezték Băsescu gesztusát, hogy indulni akar a moldovai őszi elnökválasztáson.
Riporteri kérdésre válaszolva Băsescu tagadta, hogy ez a szándék vezérelte volna, mint mondta: a „moldovaiak iránti tisztelete” jeléül kért állampolgárságot. A moldovai törvények szerint egyébként csak azok pályázhatják meg az államfői tisztséget, akik legalább tíz éve az ország területén élnek.

Hirdetés