Az autonómia és a kölcsönösség

Ha lehet hinni a híreknek, Sepsiszentgyörgynek (megint) nem lesz román nemzetiségű alpolgármestere – legalábbis ilyen irányú tapasztalatairól számolt be Mădălin Guruianu helyi liberális politikus. Guruianu – akit eddigi információink alapján nehéz lenne valamiféle magyarellenes hátsó szándékkal gyanúsítani, lévén a kevés párbeszédképes román politikus egyike – keserűen jelentette be, hogy távozik a politikából, mert a városvezetés szerint „egyelőre nem időszerű” egy román alpolgármester megválasztása. (Persze elképzelhető, hogy az elkövetkező időszak történései rácáfolnak erre, és akkor – szerencsére – okafogyottá válik az egész gondolatmenet.)

Vitatkozhatunk azon, hogy egy – helyi szinten – nem túlzottan nagy súllyal bíró politikai párt képviselőjeként mennyire etikus „bejelentkezni” az alpolgármesteri tisztségre, és a visszautasítást közösségi érvényű kudarcként értékelni, de vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk: itt többről van szó. Ha az egyébiránt rokonszenves polgármester, Antal Árpád szerint tényleg nem időszerű ez az ügy, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mégis mikor, milyen kritikus tömeg esetén válik időszerűvé. Mert lehet ugyan zsigeri szinten reagálni erre a felvetésre, történelmi meg egyéb sérelmekre hivatkozva, de a tények makacs dolgok: a tény pedig az, hogy a háromszéki megyeszékhely lakosságának közel egynegyede román etnikumú, és ez az arány, tetszik vagy sem, a közeljövőben nem is fog radikálisan megváltozni. Az tehát, hogy Sepsiszentgyörgy két alpolgármestere közül az egyik a román közösség tagja legyen, cseppet sem ördögtől való elvárás.

Ahogy az sem ördögtől való, hogy Kolozsvár, Marosvásárhely vagy Nagyvárad alpolgármestere viszont magyar legyen. A román alpolgármester gondolatának elutasításával ezeknek a vegyes lakosságú városoknak a magyar közösségei kerülnek rendkívül kényelmetlen helyzetbe: mert milyen jogalappal kérhetnék, hogy a városvezetésben biztosítsák számukra a képviseletet, ha a magyar többségű városok elöljárói elzárkóznak a helyi (román) kisebbség jogos igényeinek teljesítése elől? Muszáj tudomásul vennünk, hogy minden, a székelyföldi románsággal szembeni indokolatlanul barátságtalan gesztus árát a román többségű vidékeken élő magyarok fizetik meg, kamatostul.

És ez nemcsak elvi kérdés, nemcsak az erdélyiség nemes eszméiről szól, hanem nagyon is pragmatikus ügy: tévednek azok, akik azt gondolják, hogy a Székelyföld tényleg kívánatos autonómiája megvalósítható az ott élő románság jelentős részének meggyőzése – vagy legalábbis félelmeinek, frusztrációinak eloszlatása – nélkül. Azt bizonygatni, hogy sok román alaptalanul tart attól, hogy egy autonóm Székelyföldön rosszabb státusa lesz, mint eddig, közben pedig képtelennek lenni egy ilyen elemi gesztus megtételére: nos, különös stratégia. És talán nem véletlenül jut eszünkbe róla egy másik erdélyi város, ahol a polgármester szájából ki nem esik a multikulturalizmus, de bíróságon támadja meg a többnyelvű helységnévtáblák ügyét.

Ejsze lehetnénk egyszer mi is nagylelkűek.