Fölöslegesen indul a helyhatósági választásokon 449 jelölt

Hiába választják meg őket, mandátumot nem kapnak.
Hirdetés

Nem kapnak mandátumot azok a jelöltek, akik a törvény által az jelöltséghez előírt 23 éves korhatárnál fiatalabbak – közölte kedden Marian Muhuleţ, az Állandó Választási Hatóság alelnöke.

Az Expert Forum nevű civil szakértői csoport a múlt héten hívta fel a figyelmet arra, hogy a helyhatósági választásokra regisztrált 267 239 jelölt közül 449 személy 23 évesnél fiatalabb. Főleg Bákó, Temes, Iaşi és Dolj megyei jelöltekről van szó, többségük a PMP, az ALDE, az UNPR és a PNL listáin szerepel.

Marian Muhuleţ szerint most már nem lehet érvényteleníteni a problémás jelöltségeket, a már kinyomtatott szavazólapok is úgy maradnak, viszont a választás után ezek a személyek nem lehetnek sem önkormányzati képviselők, sem polgármesterek. Erről a mandátumok érvényesítésében illetékes bíróságok döntenek majd – tette hozzá.

Azt is elmondta: a kökvetkezőkben jobban meg kell válogatni a megyei választási irodák személyzetét.

Hirdetés