Beke István édesapja szerint képtelenek a terrorvádak

Szó sincs semmilyen puskaporról és bombáról - nyilatkozta. A Bekéékkel szimpatizáló erdélyi magyar ifjúsági szervezetek eközben újabb tüntetést terveznek.
Hirdetés

„Újdonság és döbbenet nemcsak számomra, hanem mindenki számára, aki ismeri a fiamat és Szőcs Zoltánt, az az állítás, hogy kaptak tíz kilogramm puskaport és hat gránátot, amivel fel akarták robbantani december elsején a fél várost, valamint hogy az elkobzott petárdák tíz százalékával elvégzett kísérlet szerint a feltételezett robbantás nagy kárt okozott volna” – nyilatkozta a Háromszék című napilapnak Beke Ernő, a terrorizmussal vádolt székelyfölföldi HVIM-es, Beke István Attila édesapja a vádirat ismertetését követően.

„Kérdem én, hol kapták a puskaport és mikor? A november 30-ai házkutatáskor találták a fiamnál, vagy netalán volt egy második házkutatás is, amiről nem tudunk? Ilyen nem volt! Határozottan cáfolom ezeket a képtelen vádakat. Ha a fiamnál puskaport és gránátokat  találnak, a tárgyalásra már rég sort kerítettek volna” – adott hangot felháborodásának Beke Ernő.

Állítása szerint a négyszáz petárdát a fia 2014-ben rendelte meg, de nem szállították le, csak 2015 novemberében, miután rájuk szólt, hogy kifizette már. Ebből 250 darab a fia cégének egyik alkalmazottjáé volt, 150 maradt Istvánnak, 46 pedig még az előző évekből maradt meg, becsomagolva egy dobozba. A pukkantós petárdákkal nem lehet robbantani – szögezte le.

Amúgy fia Esztelneken egy volt istállóban berendezett egy airsoft-termet: ez olyan sportjáték, amelyben egymás ellen harcolnak a csapatok. Országszerte háromszáz hasonló klub létezik, a pukkantós „bombát” is oda tervezték. Akik lehallgatták az erről szóló beszélgetéseket, azt feltételezték, hogy igazi bombát akarnak készíteni – mondta.

Hirdetés

Beke Ernő összefüggést lát a december elsején bedobott, a Kézdivásárhelyen tervezett robbantásról szóló hír, a gázvezeték-robbantás szándékának megszellőztetése és a kilátásba helyezett szakszervezeti megmozdulások között. December elsején a szakszervezetek fel akartak vonulni Bukarestben – akkor megjelentek a vármegyések a bombákkal, és mindenki a tévé készüléke előtt maradt. Most ugyanúgy tiltakozásokat terveztek a tanügyi szakszervezetek, erre bedobták a gázvezetékek felrobbantásának tervét – ecsetelte.

Az ügyészek azon vádjára is kitért, amely szerint a vármegyések orosz szervezettől vártak volna segítséget, mondván, sem a fia, sem Zoltán nem tud oroszul. „Ilyen hülyeségeket állítani, hogy a robbantással vissza akarták állítani a hajdani hatvannégy vármegyét, már több, mint képtelenség” – szögezte le.  Felidézte továbbá: miután a fiát letartóztatták, pár hétre rá országos szinten 1,7 tonna petárdát koboztak el, de azok tulajdonosaival nem történt semmi. Aztán ott a craiovai eset: a célkeresztbe került kiskorú beismerte, hogy szimpatizál az Iszlám Állam terrorszervezettel, de elengedték. 

Újabb tüntetés  készül Bekéék mellett Kézdivásárhelyen
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta ifjúsági szervezet vezetői közös csíkszeredai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy újabb tüntetést tartanak vasárnap Kézdivásárhelyen a merényletkísérlettel vádolt Beke Istvánnal és a felbujtással vádolt Szőcs Zoltánnal való szolidaritásuk kifejezésére.
Az ifjúsági szervezetek képviselői szerint a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) által összeállított vádirat teljes mértékben valótlan állításokon alapul.
„Ha hagyjuk, hogy közösségünk tagjait meghurcolják valós indokok nélkül, akkor visszatérünk a huszadik század sötétebb pillanatait idéző módszerekhez” – fogalmazott Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke.
A székelyföldi terrorvád miatt decemberben estéről estére, majd januárban heti egy alkalommal tömegek vonultak az utcára Kézdivásárhelyen, az őrizetbe vettekkel szolidaritásukat, a román hatóságok eljárásával szemben pedig bizalmatlanságukat fejezvén ki. Kisebb utcai megmozdulásokat Sepsiszentgyörgyön Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson is tartottak.

Hirdetés