Romániában most is úgy lopnak, mint régen

Kevéssel 1866 után, amikor Karl-Anton von Hohenzollern-Sigmaringen, a későbbi I. Károly megérkezett Romániába, Buzău megye akkori prefektusa, Pantazi Ghica meghívta egy medvevadászatra. Ez az epizód megtalálható Ioana Pârvulescu În intimitatea secolului 19 (A XIX. század bensőséges titkai) című kitűnő munkájában. Károly előtt felbukkan egy medve, ő megcélozza, de amikor lőni akar, váratlan dolog történik:

a medve két lábra áll és táncolni kezd.

A prefektus lefizetett néhány helybélit, hogy öltözzenek medvebundába, nehogy a király ne találkozzon elég vaddal. A családja szigorúságát és becsületességét megöröklő német számára ez elég hihetetlen gesztusnak tűnt. De meglehet, bennünket nem képes túlságosan meglepni. Most is ugyanezeket látjuk. Például azt, hogy az államfői látogatásokkor betömködik az út gödreit, összeszedik a kóbor kutyákat, a szemetet, lefestik a járdaszegélyeket.

A külföldiek 1866 óta megtapasztalhatják, hogy a románoknak van egy különleges jellemvonásuk. Ioana Pârvulescu egy másik híres Carol, Davila szavait is lejegyezte. „Ezeknek az embereknek végre fel kellene fogniuk, hogy ha az a szokásuk, hogy a mai gyalázkodások után holnap egymás nyakába borulnak, és ha a politika miatt szokásukban áll megbocsátani maguknak a mindennapi kis gyávaságaikat, akkor egy becsületes ember nem vetheti alá magát ilyen erkölcsöknek.” Nem a viselkedésben bekövetkező változás a leginkább zavaró, hanem a becstelenség.

Alexandru Golescu a XIX. században kezdi el kiépíteni Căciulata üdülőt. Az eredetileg leszerződtetett 32 katonából két hét után egy sem maradt. A 60 látogatóból, akiknek az ottani kúráért 20 aranyat kellett volna fizetniük, végül csak 3 gyűlt össze.

Vasile Alecsandri arról ír, hogy falujában 1864-ben a pap részegsége miatt leégett a templom. „Azt meg sem kell említenem, hogy a tűzvész alatt

Traianus birtokomon élő összes leszármazottja zavartalanul végignézte az előadást,

semmilyen segítséget sem nyújtva. Ráadásul még nagyon kevéssé ortodox vicceket is elsütöttek”, mondja Alecsandri Ioana Pârvulescu munkája szerint.

Íme, egy újabb példa. 1866-ban a volt Mogoşoaia-híd leaszfaltozásáról döntöttek. A pályázati kiírásban egyértelműen rögzítették, hogy a földre 10 centiméteres homokréteget kell teríteni, a köveket éles sarkukkal lefele kell elhelyezni, hogy ne szúrják a járókelők talpát, vizet kell rájuk önteni, le kell döngölni. „A becsületes vállalkozók 2 centiméteres homokréteget terítettek le, a köveket hegyes részükkel felfele rakták le. Aztán megállapodtak a mérnökökkel és az építőmunkásokkal és lefizetve őket mézzé változtatták a savanyú szőlőt is.” Akkoriban még a pöcegödör-szippantósok is loptak. Álfenekű hordóik voltak, hogy ne terheljék meg magukat túlságosan, aztán a szart kieresztették az utcára. Szó szerint.

Önök szerint változott bármi a XIX. századtól a XXI-ig?

Nem hiszem. Most is hallhatunk olyan utcákról, melyeket nem a pályázati kiírás szerint építettek ki, ezért kell autópályákat visszabontani. Láttuk, hogyan lopnak el több millió eurót infrastruktúraprojektekkel. Egész iparágakat látunk, mint például a cementipar, ahol ugyanolyan ármegállapodások zajlanak, mint a XIX. századi gyászhuszárok között. Sokan közülünk még mindig a feltörekvéshez vezető legrövidebb utat keresik. Sok lopás van, iszonyatosan sok. Lopott pénzből építettünk autópályákat, iskolákat, kórházakat. A mostani bojárok nem fizetik ki kötelezettségeiket az ANAF-nak (adóhatóság – a szerk.), de ez előbb-utóbb szintén bennünket, egyszerű embereket fog terhelni.

Egy adott pillanatban azt hittem, hogy a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) megmentheti Romániát, hogy a lopások leleplezése végül mentalitásváltást hoz. Azt hittem, hogy több lesz bennünk a német Károlyok DNS-éből, hogy egyre kevésbé folyamodunk kenőpénzhez, csubukhoz, borravalóhoz, megvesztegetéshez, tizedhez, dézsmához.

A DNA, sajnos, csak a károkozást képes megállapítani, mentalitásokat megváltoztatni nem. Ezt mi érhetjük el. Akkor fogunk megváltozni, ha többé nem öltözünk be medvének és állunk a célkeresztbe. Amikor betartjuk adott szavunkat, amikor segítséget nyújtunk a rászorulónak, amikor a pályázati kiírásokat szó szerint betartjuk. Vagy, pontosabban mondva, akkor változunk meg, HA mindezek megtörténnek.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.