Iohannis a kisebbségek iránti elkötelezettségét bizonygatja

Románia számára áldás az etnikai, kulturális és vallási sokszínűség – mondta a román államfő egy bukaresti zsidó szemináriumon.
Hirdetés

Nemcsak egyik vagy másik kisebbség célkitűzése, hanem a román nemzet egészének stratégiai érdeke, hogy kiépítse a tolerancia hídjait az etnikumközi párbeszéd révén – jelentette ki Klaus Iohannis államfő kedden a Tolerancia Hídjai elnevezésű szemináriumon, amelyet évente szervez Bukarestben a B’nai B’rith nevű zsidó szervezet.

A rendezvénynek első ízben adott otthont az elnöki hivatal. Iohannis azért vállalta el ennek fővédnökségét, hogy jelezze, milyen fontosnak tartja a kultúrák közti párbeszédet, a másság tiszteletét és kifejezze, mennyire

elkötelezett az intolerancia, rasszizmus, antiszemitizmus és idegengyűlölet leküzdésében.

Románia „abban az áldásban” részesült, hogy területén számos etnikai, kulturális és vallási kisebbség él  – mutatott rá Iohannis, aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát vezette. „A román többséggel való együttélésük több évszázada olyan emberi és társadalmi kapcsolatrendszert alakított ki, amely ma kulturális örökségünk és közös emlékezetünk részét képezi” – tette hozzá.

Hirdetés

Iohannis leszögezte: a kulturális jogok és vallási szabadság védelmezése a demokrácia egyik meghatározó elemének tekinti egy jogállamban. Úgy értékelte: az ország modernizációjának fontos tényezője volt, hogy

a többség és kisebbség mindig konszenzusra jutott Románia legfontosabb célkitűzéseit illetően,

beleértve az európai és euro-atlanti integrációt.

Az elnök a múlt hibáival való őszinte szembenézést, a zsidó és roma közösség szenvedéseinek megismertetését, a tanulságok levonását és a hibák megismétlésének elkerülését is fontosnak nevezte. „Az etnikai és kulturális sokszínűség olykor nemcsak hidak, hanem falak formájában nyilvánul meg, és az intolerancia veszélye is újjászülethet az Európa-ellenes retorika mellett” – figyelmeztetett az államfő. 

Hirdetés