A PSD nem tudja földbe döngölni a képviselőház elnökét

Kicsit lyukra futottak a pártelnök lemondását kérni merészelő Zgonea ügyében.
Hirdetés

Valeriu Zgonea, a képviselőház elnökét nemrég kizárták a Szociáldemokrata Pártból (PSD), mivel az egyetlen PSD-vezetőként követelni merészelte a korrupció miatt jogerősen elítélt Liviu Dragnea pártelnök lemondását.

A vérszomjas bosszú nyitánya után a szociáldemokraták nekiláttak

a politikai kivégzés második szakaszának,

vagyis hogy a képviselőházi elnöki tisztségtől is megfosszák korábbi ügyvezető elnöküket. Ezért a PSD képviselőházi frakciója kedden kérést nyújtott be az alsóház vezetéséhez, amelyben javasolják Zgonea visszahívását a házelnöki tisztségből.

Úgy tűnik azonban, hogy kicsit elszámították magukat, ugyanis Zgonea szerdán röhögve hárította a megsemmisítőnek szánt csapást: nem tett egyebet, mint hogy az alsóház vezetőségéhez címzett beadványában idézte a házszabályzatot, amely szerint a képviselőház elnökének visszahívása annak a frakciónak a kérésére történhet, amelynek maga is tagja.

Hirdetés

Ámde Zgoneát már kizárták a PSD-ből, így a szociáldemokrata frakciónak sem tagja,

következésképpen a PSD nem kérheti visszavonását.

Egyelőre a házvezetés is tanácstalan az ügyben, a Zgonea ügyét tárgyaló szerdai vezetőségi ülést pedig döntéshozatal nélkül felfüggesztették.

Hirdetés