Budapesten ölte meg ismerősét a „román” M. Bálint

Éljen a nemzetállam.
Hirdetés

Bár nagyon ritkán szoktunk kék híreket közölni, nem tudunk szó nélkül elmenni azon gyöngyszem mellett, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság izzadott ki magából. A Police.hu oldalon olvasható közlemény szerint emberöléssel gyanúsítják azt a 45 éves román férfit, aki 2016. április 25-én éjjel halálra verte ismerősét, majd a holttestet egy szeméttárolóban rejtette el.

A közlemény aztán már pontosít: mint kiderül, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást M. Bálint 45 éves román állampolgár ellen.

A gyanúsított 2016. április 25-én éjjel összeszólalkozott ismerősével egy Budapest III., Ürömhegyi úti ház udvarán. A veszekedés tettlegességig fajult, a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta áldozatát, hogy a helyszínen életét vesztette. M. Bálint a holttestet ezután az ingatlan udvarán található szemeteskukába rejtette.

A gyanúsítottat a rendőrök 2016. április 28-án 13 órakor a Budapest III., Ürömhegyi úton elfogták, elszámoltatása folyamatban van.

Ezúton gratulálunk a BRFK illetékeseinek, akik szerint egy román állampolgár akkor is román, ha Bálint. És külön az MTI-seknek is, akik szintén így hozták le a hírt.

Hirdetés