12 szíriai menekülttel tért haza a pápa Leszboszról

Hat órát töltött a görög szigeten, ahonnan három családdal tért vissza a Vatikánba Ferenc pápa.
Hirdetés

12 szíriai menekültet vitt ma haza magával Ferenc pápa Leszbosz szigetéről, amelyet ma meglátogatott. A pápa Ciprasz görög kormányfővel és ortodox főpapokkal tárgyalt, illetve meglátogatott egy menekülttábort is. 

A mindössze hat órás ottléte alatt a vatikáni, olasz és görög hatóságok megbeszélése tette lehetővé, hogy távozásakor magával vigyen 12 olyan menekültet, akik jóval a török-EU visszatoloncolási egyezmény hatályba lépése előtt érkeztek Leszbosz szigetére. Három családról van szó, összesen hat gyerekkel – írja a Vatkáni Rádió honlapja. 
 
Mindannyian muszlimok, mindannyiuk házát lebombázták. Két család Damaszkuszból érkezett, egy pedig Deir Azzor városából, amely jelenleg az Iszlám Állam terrorszervezet által ellenőrzött területen fekszik.
 
A családok költségeit teljes mértékben a Vatikán állja, egyelőre az egyház egyik laikus szervezete, a Sant’Egidio Közösség szállásolja el őket.

Hirdetés