Migránsokat fogtak Szatmárban

Nyugat-Európába tartottak, Ukrajna irányából.
Hirdetés

Újabb migránsokat értek tiltott határátlépésen a szatmári határőrök: ezúttal két afgánt és egy pakisztánit fogtak. A határrendészet szerdán kiadott közleményéből kiderül, hogy kedd hajnalban 6 óra körül a halmi határrendészek fedeztek fel Halmihegy közelében, az ukrán határtól nagyjából 500 méterre egy pakisztáni és egy afgán állampolgárt. Egyikük a 28 éves pakisztáni Khan M. volt, a másik pedig a 18 éves afgán Khan A. A migránsok bevallották, hogy az Európai Unió gazdaságilag feljettebb régiójába akartak eljutni egy jobb élet reményében.

Három órával később a Nagytarna közelében szolgálatot teljesítő határrendészek fedeztek fel a határ közelében egy férfit, aki nem beszélte a román nyelvet, illetve nem rendelkezett semmiféle irattal. A férfiról kiderült, hogy a 28 éves afgán Aalla R.-ről van szó, aki szintén Nyugat-Európába próbált meg eljutni. A határrendészeknek elmondta: különböző, számára ismeretlen személyek segítségével, azokat jól megfizetve jutott el Szatmár megyéig.

A három férfi ellen eljárást indítottak az országhatár illegális átlépése miatt és átadták őket az ukrán hatóságoknak.

Hirdetés