A Batthyáneum – nemzeti hisztin innen és túl

Egy régi könyvtár, egy rendkívül régi kéziratokból és nyomtatványokból álló gyűjtemény csak azok számára jelent értéket, akik képesek értékelni azokat. A többi vegytiszta hiúság.

Gyulafehérváron van egy könyvtár, mely több száz középkori kézirattal és több ezer nagyon régi nyomtatvánnyal rendelkezik. Valójában ez Románia legnagyobb kézirat- és ősnyomtatvány-gyűjteménye, olyan kincs, melyet – sajnos – nagyon kevesen ismernek és tudnak megfelelően értékelni. Ahogy azt már kitalálhatták, a Batthyáneum Könyvtárról van szó, mely nemrég furcsa politikai vita tárgya lett. Radu F. Alexandru, a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) szenátora a művelődésügyi miniszter azonnali lemondását követelte, olyan alapon, hogy vatikáni látogatása során azt javasolta, hogy a Vatikán és a román állam kezelje közösen a Batthyáneum Könyvtárat. A miniszter ezt határozottan cáfolta és azt magyarázta, hogy lépésének teljesen más célja volt. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség bíróságon követeli vissza a könyvtárat és mivel Jakubinyi György érseknél nem talált túl nagy fogadókészségre, akinek felajánlott egy peren kívüli megállapodást, a Vatikánnál próbált támogatásra lelni.

A miniszter lépései ebben a megvilágításban nagyon is indokoltaknak és megfelelőeknek tűnnek. De

a „leleplezések” után valószínűleg semmilyen megegyezésre nem lesz már mód,

és minden a bíróság döntésétől függ majd.

A per jelenleg a Gyulafehérvári Fellebbviteli Bíróságon (747/57/2015. sz. ügyirat), a közigazgatási eljárási részlegen zajlik. Röviden, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kérte a Batthyáneum Könyvtár visszaszolgáltatását, melyet 1798-ban Batthyány Ignác katolikus püspök hozott létre, és a kommunisták hatalomra kerülése után került az állam tulajdonába. A román állam 1990 után megnyitotta az utat az elkobozott tulajdonok visszaszolgáltatása előtt, de a dolgok a gyakorlatban sokkal nehezebben mentek, annál is inkább, hogy az itt kétszeres gyanakvással nézett magyar egyházakról van szó. Az EJEB (Emberi Jogok Európai Bírósága – a szerk.) 2012-ben elítélte a román államot a visszaszolgáltatás akadályozása miatt.

Ez egy hosszú történet és magába sűríti az egész poszt-decemberi politikai történelmet. A volt kommunisták 7 évnyi kormányzása után hatalomra került a CDR (Demokratikus Konvenció – a szerk.), mely egyik elsődlegességének tartotta a tulajdonok visszaszolgáltatását. A Radu Vasile-kormány kibocsátott egy rendeletet (az 1998. július 7-i 13. számút), mellyel a nemzeti kisebbségek korábbi tulajdonát képező más ingatlanokkal együtt a Batthyáneum Könyvtárat is visszaadták a katolikus érsekségnek. Óriási botrány lett belőle,

a kormányt hazaárulással és románellenes összeesküvéssel vádolták.

Ugyanazon év szeptemberében a Ion Iliescu által vezetett ellenzék bíróságon támadta meg a kormányrendeletet és megakasztotta a visszaszolgáltatást. A híres Codex Aureus körül később kirobbant botránynak szintén a magyar katolikusok elrettentése volt a célja.

Tény, hogy a visszaszolgáltatásra már nem került sor, az épületet és az értékes gyűjteményt azóta a román állam kezeli. De megemlítendő, hogy a kormány 2000-ben kibocsájtott egy sokkal átfogóbb rendeletet, mely ezúttal nemcsak az épületeket szolgáltatta vissza az összes vallási felekezetnek, de az azokban lévő javakat is. Ennek megfelelően, a 11. cikkely szerint „a természetben visszaszolgáltatott ingatlanokkal együtt vissza kell szolgáltatni az ingó vagyontárgyakat is, ha ezeket a kérdéses ingatlannal együtt vették át, és ha ezek a visszaszolgáltatási kérés benyújtásakor még léteztek”. Ami valójában azt jelentette, hogy a katolikus érsekség nemcsak az épületet, hanem az ingó vagyontárgyakat is visszakövetelhette.

Így is történt. A katolikus érsekség bíróságon kérte nemcsak az épületet, hanem magát a könyvtárat is, mindazzal, amit az államosításkor tartalmazott. Abszurd dolog lett volna részéről csak az épületet visszakérni, hiszen maga a gyűjtemény sokkal értékesebb, bár – és ezt tudnunk kell – nem lehet pénzzé tenni.

Mit tett mindezen idő alatt a román állam? Sajnos, nem túl sokat.

Maga az épület, Vlad Alexandrescu művelődésügyi miniszter tájékoztatása szerint masszív és költséges beavatkozásokat igényel, esetleg európai alapokból, ami pedig a többit illeti, azokkal sem történt túl sok minden. Egy több mint illetékes szakember siet a segítségünkre: „Az épület romhalmaz, nincs olvasóterme a kutatók számára, kevés az alkalmazott, semmit sem fordítottak a könyvtár kéziratainak, ősnyomtatványainak és XVI–XVIII. századi nyomtatványainak tanulmányozásához elengedhetetlen másodlagos bibliográfiára vagy adatbázisokra.” (Adrian Papahagi, Facebook, április 6.)

Ebből látszik, hogy a gond sokkal nagyobb egy jogi-politikai természetű vitánál. A román állam képviselői iszonyatos féltékenységet tanúsítottak, de ugyanakkor az állam semmit sem fektetett be azért, hogy hasznosítani lehessen ezt az értéket. Márpedig annak, aki birtokolni szeretne egy ilyen gyűjteményt, fel kellene emelkednie a szintjére.

Végül, mondjuk azt, hogy az állam elveszítheti a pert. De ennél sokkal fontosabb, hogy a könyvtár a helyén marad és továbbra is nyitva áll majd azok előtt, akik képesek lesznek azt értékelni. Ez olyasmi, ami túlmutat a nemzeti féltékenységeken és a tulajdonjog törvényi korlátain.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó: cluj.travel.ro