// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária

A Batthyáneum – nemzeti hisztin innen és túl

// HIRDETÉS

Ha a román állam nem lenne tele nacionalista élharcosokkal...

Egy régi könyvtár, egy rendkívül régi kéziratokból és nyomtatványokból álló gyűjtemény csak azok számára jelent értéket, akik képesek értékelni azokat. A többi vegytiszta hiúság.

Gyulafehérváron van egy könyvtár, mely több száz középkori kézirattal és több ezer nagyon régi nyomtatvánnyal rendelkezik. Valójában ez Románia legnagyobb kézirat- és ősnyomtatvány-gyűjteménye, olyan kincs, melyet – sajnos – nagyon kevesen ismernek és tudnak megfelelően értékelni. Ahogy azt már kitalálhatták, a Batthyáneum Könyvtárról van szó, mely nemrég furcsa politikai vita tárgya lett. Radu F. Alexandru, a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) szenátora a művelődésügyi miniszter azonnali lemondását követelte, olyan alapon, hogy vatikáni látogatása során azt javasolta, hogy a Vatikán és a román állam kezelje közösen a Batthyáneum Könyvtárat. A miniszter ezt határozottan cáfolta és azt magyarázta, hogy lépésének teljesen más célja volt. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség bíróságon követeli vissza a könyvtárat és mivel Jakubinyi György érseknél nem talált túl nagy fogadókészségre, akinek felajánlott egy peren kívüli megállapodást, a Vatikánnál próbált támogatásra lelni.

A miniszter lépései ebben a megvilágításban nagyon is indokoltaknak és megfelelőeknek tűnnek. De

a „leleplezések” után valószínűleg semmilyen megegyezésre nem lesz már mód,

és minden a bíróság döntésétől függ majd.

A per jelenleg a Gyulafehérvári Fellebbviteli Bíróságon (747/57/2015. sz. ügyirat), a közigazgatási eljárási részlegen zajlik. Röviden, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kérte a Batthyáneum Könyvtár visszaszolgáltatását, melyet 1798-ban Batthyány Ignác katolikus püspök hozott létre, és a kommunisták hatalomra kerülése után került az állam tulajdonába. A román állam 1990 után megnyitotta az utat az elkobozott tulajdonok visszaszolgáltatása előtt, de a dolgok a gyakorlatban sokkal nehezebben mentek, annál is inkább, hogy az itt kétszeres gyanakvással nézett magyar egyházakról van szó. Az EJEB (Emberi Jogok Európai Bírósága – a szerk.) 2012-ben elítélte a román államot a visszaszolgáltatás akadályozása miatt.

Ez egy hosszú történet és magába sűríti az egész poszt-decemberi politikai történelmet. A volt kommunisták 7 évnyi kormányzása után hatalomra került a CDR (Demokratikus Konvenció – a szerk.), mely egyik elsődlegességének tartotta a tulajdonok visszaszolgáltatását. A Radu Vasile-kormány kibocsátott egy rendeletet (az 1998. július 7-i 13. számút), mellyel a nemzeti kisebbségek korábbi tulajdonát képező más ingatlanokkal együtt a Batthyáneum Könyvtárat is visszaadták a katolikus érsekségnek. Óriási botrány lett belőle,

a kormányt hazaárulással és románellenes összeesküvéssel vádolták.

Ugyanazon év szeptemberében a Ion Iliescu által vezetett ellenzék bíróságon támadta meg a kormányrendeletet és megakasztotta a visszaszolgáltatást. A híres Codex Aureus körül később kirobbant botránynak szintén a magyar katolikusok elrettentése volt a célja.

Tény, hogy a visszaszolgáltatásra már nem került sor, az épületet és az értékes gyűjteményt azóta a román állam kezeli. De megemlítendő, hogy a kormány 2000-ben kibocsájtott egy sokkal átfogóbb rendeletet, mely ezúttal nemcsak az épületeket szolgáltatta vissza az összes vallási felekezetnek, de az azokban lévő javakat is. Ennek megfelelően, a 11. cikkely szerint „a természetben visszaszolgáltatott ingatlanokkal együtt vissza kell szolgáltatni az ingó vagyontárgyakat is, ha ezeket a kérdéses ingatlannal együtt vették át, és ha ezek a visszaszolgáltatási kérés benyújtásakor még léteztek”. Ami valójában azt jelentette, hogy a katolikus érsekség nemcsak az épületet, hanem az ingó vagyontárgyakat is visszakövetelhette.

Így is történt. A katolikus érsekség bíróságon kérte nemcsak az épületet, hanem magát a könyvtárat is, mindazzal, amit az államosításkor tartalmazott. Abszurd dolog lett volna részéről csak az épületet visszakérni, hiszen maga a gyűjtemény sokkal értékesebb, bár – és ezt tudnunk kell – nem lehet pénzzé tenni.

Mit tett mindezen idő alatt a román állam? Sajnos, nem túl sokat.

Maga az épület, Vlad Alexandrescu művelődésügyi miniszter tájékoztatása szerint masszív és költséges beavatkozásokat igényel, esetleg európai alapokból, ami pedig a többit illeti, azokkal sem történt túl sok minden. Egy több mint illetékes szakember siet a segítségünkre: „Az épület romhalmaz, nincs olvasóterme a kutatók számára, kevés az alkalmazott, semmit sem fordítottak a könyvtár kéziratainak, ősnyomtatványainak és XVI–XVIII. századi nyomtatványainak tanulmányozásához elengedhetetlen másodlagos bibliográfiára vagy adatbázisokra.” (Adrian Papahagi, Facebook, április 6.)

Ebből látszik, hogy a gond sokkal nagyobb egy jogi-politikai természetű vitánál. A román állam képviselői iszonyatos féltékenységet tanúsítottak, de ugyanakkor az állam semmit sem fektetett be azért, hogy hasznosítani lehessen ezt az értéket. Márpedig annak, aki birtokolni szeretne egy ilyen gyűjteményt, fel kellene emelkednie a szintjére.

Végül, mondjuk azt, hogy az állam elveszítheti a pert. De ennél sokkal fontosabb, hogy a könyvtár a helyén marad és továbbra is nyitva áll majd azok előtt, akik képesek lesznek azt értékelni. Ez olyasmi, ami túlmutat a nemzeti féltékenységeken és a tulajdonjog törvényi korlátain.

 


A címet és alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó: cluj.travel.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS