Tőkés László és a román jogállam látszata

Szinte lehetetlen visszavonni egy kitüntetést, hiszen nem lehet megkérdőjelezni azokat a közismert érdemeket, melyeken az odaítélése alapult. A kitüntetésekkel való játszadozás az első lépés a történelem, sőt az erkölcsök iszonyatos újraírása felé. Egy kitüntetés elismerés és azoknak a standardoknak a része, melyek szerint az azt odaítélő, nevezetesen a román állam intézménye működik.

Egy korábbi államfő és egy újabb között nem kerülhet hatalomra az axiológiai gerilla, mert senki sem lehet tökéletes. Egy kitüntetésnek nem kellene jelentős kötelezettségekkel járnia és részlegesen létező érdemeket sem kellene elismernie. Nem része egy szerződésnek. Jó polgárnak lenni mindenkire, nemcsak a kitüntetettekre érvényes axióma. A forradalmat csinálók is jó polgárok, de a többiek is. Amikor a román állam egyes magas rangú tisztviselőin keresztül hibás gesztusokról mond véleményt, mindenkit megsérthet. Belpolitikai légkörünket improvizáció, idegesség és patetikusság jellemzi, holott a helyzet ezek ellenkezőjét követelné meg. A kitüntetés aktusában érintett felek közül egyik sem helyezheti magát a másik fölé, hogy ne sértse az érdemeseknek mondott tettek erkölcsi természetét. Egy kitüntetésnek nem kellene valakit magasabbra helyeznie annál, ahol van. Egy demokráciában a kitüntetések a közerkölcs megszilárdítására hivatottak, nem a diktatúra táplálására.

Románia olyan jogállam, ahol

zavarba ejtő módon továbbra is a látszatok vezérelnek minket.

Több ezren kaptak állami költségvetéshez kötődő kitüntetéseket és érdemérmeket, és senki sem gondol erre a valósággal botrányos diverzióra, mely hozzájárul a közpénzügyek és a sürgős közösségi projektek csődjéhez. Az 1989. decemberi államcsíny továbbra is egy iszonyatos ostromállapot marad. A román állam felelősei sorra átvették egymástól Ion Iliescu úr ugyanazon orosz csomagját, a forradalmárokat, akiken keresztül a volt elnök még mindig csillagászati távolságra tartja magát néhány nagyon is pontosan célzott interjútól. A Forradalom érdemdús szájtáti tömegében ma is vannak áldozatok, akik sikertelenül keresik az igazukat. Románia gondjai azért annyira súlyosak, krónikusak és megoldhatatlanok, mert az érdemet felváltja a plecsnicsörgés és az irányítható tömeg zaja. A demokrácia működésének egyik nagy aláaknázása, hogy továbbra is az állami költségvetésből fizetünk olyanokat, akik hozzájárultak az Iliescu-klán hatalomra kerüléséhez és hatalmon maradásához. A románok ezért fizetnek adót, hogy eltartsák egy államcsíny testőreit. Ez a helyzet akkor is elítélendő lenne, ha nem közpénzről lenne szó.

Románia még mindig az antidemokratikus segítségnyújtást jutalmazza,

nyilvánvaló módon a normalizálás elkerülése érdekében. A megerősített jogok több ezer haszonélvezője közül a többségnek fogalma sincs a demokratikus társadalomról, nagy részük ugyanis a totalitárius állam alapelegyét képezte. A Forradalom áldozatai és a papírforradalmárok között létrejött egy ozmózis, melyet csak az indukált erkölcsi debilitás képes együtt tartani egy szörnyűséges politikai osztállyal.

Nem sok embernek volt szerepe az 1989-es események színpadán, a jogi komédia pedig kezdi egyre inkább eltompítani a szerepüket. Ezeket a személyiségeket nem lehet mindenféle imposztorokkal összekeverni, akiknek hangját egy aránytalan, botrányos nyilvános elismerés erősíti fel. Tőkés László kitüntetésének visszavonása egy újabb aberráció, mely már súrolja a rágalmazás szféráját. Érdemeit senki sem semmisítheti meg, a Románia elnöksége által neki odaítélt kitüntetést pedig most nem lehet megaláztatássá változtatni. Vannak helyzetek, amikor megtörténhetnek ilyen dolgok, amikor a történelem tényleg eltévelyedik, de a szólásszabadság a tisztességesség azonnali reaktiválására kötelez mindnyájunkat, nem engedve a dolgok összekeverését.

Tőkés László nem lehet az ügyeletes propagandistánk,

joga van saját opciókhoz és hitekhez. Nem abból lesz a közvita, hogy mindnyájan egyetlen álláspont mellé sorakozunk fel. Senki sem kompromittálhat bennünket jobban annál, ahogy azt mi magunk tesszük. Ha mintapolgárságért kapott volna kitüntetést, melynek bevezetése felé törekszünk, akkor ehhez lehetett volna bizonyos politikai természetű megjegyzéseket fűzni, célkeresztünk és mások mércéjének magas standardjaira való tekintettel.

Következésképpen nemcsak a plecsniknek tulajdonítunk túl nagy jelentőséget, de azoknak is, akik oda sújtanak, ahova nem kellene. Tőkés László azoknak a napoknak az egyik fontos alakja marad, melyek a kommunizmus bukásához vezettek Romániában. Amikor odaítélték neki a most visszavont kitüntetést, senki sem szólalt meg, hogy ezt nem kellene tenni. Más kérdések, melyek Tőkés Lászlót a – valós, vagy képzeletbeli – bíróság karjaiba vethetik, a lét egy másik filmjéhez tartoznak, talán még ki is egészítik ezt, ahogy azt egyesek gondolják. De egy ember érdemei – néha – a tökéletlenségei, útkeresései közepette is megszülethetnek, holott pedagógiailag nem igazán hasznos ezt kimondanunk. Ezért a minőségéért, vagyis olyan emberként, aki részt vett a kommunista totalitarizmustól való megszabadításunkban, feltétlenül meg kellene kapnia elismerésünket, amennyiben mi magunk is helyesen értékeljük a szabadságot!

Tőkés László lelkész 1989 decemberében, minden kétséget kizáróan, Románia egyik legtiszteletreméltóbb polgára volt!

A címet és az alcímeket a szerkesztőség adta.