Húsvétkor is parkolójegyet követeltek Marosvásárhelyen

Rendkívül kulturált önkormányzati intézmények működnek az egykori székely fővárosban.
Hirdetés

Javaslatot nyújtott be az önkormányzathoz a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja (POL), kérve, hogy nyilvánítsák egyenrangú hivatalos ünnepnappá a katolikus húsvét másodnapját, és soha többé ne forduljon elő, hogy a locsolni gépkocsival járóknak parkolócédulát kelljen vásárolni.

Az idei húsvétot követően a közösségi oldalakon ugyanis nagy felháborodást váltott ki, hogy Marosvásárhelyen az ünnep másodnapján, hétfőn, bár hivatalos ünnepnap volt, a parkolóőrök megbüntették a jegy nélkül állomásozókat. A Tracia Trade igazgatója elismerte, tévedés történt, és azt ígérte, annak, aki felekezeti okokra hivatkozva kéri azt, eltörlik a bírságát.

Dan Maşca, a POL elnöke és Mark Christian Hermann, a párt egyik megbüntetett tagja a városházára benyújtott levelében többek között azt kéri, hogy az önkormányzat fogadjon el egy határozatot, amelyben leszögezi: a húsvét, amikor a görög és római katolikusok mellett a reformátusok, evangélikusok és más felekezetek is ünnepelnek, hivatalos ünnepnap, és az ortodox húsvéthoz hasonlóan ekkor is minden kedvezmény és ingyenesség érvényes. Ugyanakkor azt is kérik, hogy a Tracia Trade, amelyet szerződés alapján a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal bízott meg a parkolási szolgáltatás biztosításával, automatikusan érvénytelenítsen minden olyan bírságot, amelyet március 28-án, húsvét másodnapján róttak ki. Tegye ezt függetlenül attól, hogy a jegy nélkül parkoló tulajdonosa milyen vallású.

Hirdetés