Meghalt Biszku Béla

Az egykori kommunista belügyminiszter elleni pereknek is vége szakadt tehát.
Hirdetés

Biszku Béla halálhírét az Index portál közölte, de megerősítette az értesülést a Mazsihisz szeretetkórháza is, ahol a Kádár-rendszer egykori belügyminisztere elhunyt. Biszku 94 éves volt.

Biszku Béla volt az egyedüli pártállami vezető, akit az 1956-os sortüzek kapcsán bíróság elé állítottak, ugyanakkor halálával a persorozat jogerős ítélet nélkül ér véget.

Biszku Béla a Bereg vármegyei Márokon született 1921. szeptember 13-án. Szerszámlakatosként kezdte pályafutását, majd keményvonalas kommunista politikusként a második világháború után a Magyar Kommunista Párt (MKP), a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja és vezető tisztségviselője volt.

Belügyminiszterként (1957–1961) az 1956-os forradalom utáni megtorlás egyik irányítójának számított. Miniszterelnök-helyettesi (1961-1962) és MSZMP KB-titkári (1962-1978) pozíciókat is betöltött. 1989 óta a politikától visszavonultan élt.

Hirdetés

Biszku személye akkor került ismét az érdeklődés középpontjába, amikor Skrabski Fruzsina és Novák Tamás, a Mandiner munkatársai sokat vitatott dokumentumfilmet készítettek róla, Bűn és büntetlenség címmel, amelyben szembesítették az idős expolitikust a saját és a kommunista rendszer 1956 utáni bűntetteivel.

Biszku ellen ezután több, hosszadalmas per is indult, de ezekben nem született végleges, jogerős ítélet – és most már nem is fog.
 

Hirdetés