Vége lehet a feltöltőkártyás telefonálásnak

Egy magas rangú illetékes a teljes betiltásukat pedzegeti.
Hirdetés

Meg kell szüntetni a telefonos feltöltőkártyák forgalmazását, ha bebizonyosodik, hogy biztonsági kockázatot jelentenek – mondta Marius Obreja, a szenátus védelmi bizottságának elnöke.

A téma azt követően vált aktuálissá, hogy Dacian Cioloş miniszterelnök vasárnap egy interjúban azt mondta: volt olyan eset, hogy román feltöltőkártyákat használtak a terroristák az Európai Unióban elkövetett merényletek előkészítése során.

„Ha a feltöltőkártyás rendszer vizsgálata azt mutatja, hogy az ezzel járó biztonsági kockázat kiküszöbölhetetlen, akkor be kellene szüntetni a kártyák forgalmazását, helyette pedig be kellene vezetni egy bérleti rendszert, amelynek igénybe vételéhez a vásárlók személyazonossági dokumentumokat mutatnak be, és amelynek bérleti díját előre vagy utólag is ki lehet fizetni” – mondta Obreja.

A szenátor szerint teljesen fölösleges és haszontalan az alkotmánybíróság által korábban elkaszált „feltöltőkártya-törvény” is, mivel lényegében nem oldja meg a kérdést: hiába törli el a jogszabály a névtelenséget kártyavásárláskor, ha valaki vásárol több kártyát, majd továbbadja azokat azonosítatlan személyeknek. A kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlő törvényt 2014-ben találta alaptörvénybe ütközőnek az alkotmánybíróság.

 

Hirdetés