Ezrek szenteltettek ételt Csíkszereda főterén

Hiába a hideg, a székelyek kosaraikkal most is tömött sorokban várták az áldást.
Hirdetés

Csíkszeredában több ezren szenteltették meg vasárnap reggel nyolc órától húsvéti ételeiket a római katolikus egyház által szervezett szabadtéri szertartáson.

Ha valaki számára nem lenne ismerős a hagyomány, amely a Kárpát-medence – sőt vélhetően a világ – legnagyobb szabású ilyen népszokása: kora reggel a város apraja-nagyja kiáll a főtérre egy díszes terítővel letakart fonott kosárral, amelyben a szenteltetni való ételt és italt – húsvéti tojást, sonkát, kenyeret, bejglit, bort, pálinkát – tartják, és megvárják, hogy az áldást követően a papok tömege szentelt vízzel meghintse.

Fotók: Veres Nándor/MTI

Tamás József segédpüspök rövid prédikációjában arra bátorította a híveket, hogy a föltámadt Krisztusnak szentelve fogyasszák a megszentelt eledeleket az ő emlékezetére, örvendezéssel és hálával. „Aki ebből hívő lélekkel eszik, az testének erőt, lelkének üdvösséget nyer” – fogalmazott a segédpüspök.

Az ételszentelés – szintén hagyományosnak mondható módon – a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.

Hirdetés