// 2025. július 3., csütörtök // Kornél, Soma

A törökök tavaly lekapcsolták az egyik brüsszeli robbantót

// HIRDETÉS

Elfogták, mert dzsihadistának tartották, és kitoloncolták. A belga hatóságok szerint nem tartozott az Iszlám Államhoz, és szabadon engedték.

A keddi brüsszeli robbantások egyik elkövetőjét a török rendfenntartó erők Gaziantep városnál elfogták, majd 2015 júniusában kiutasították az országból – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Ankarában.

Elmondta, hogy Törökország tavaly július 14-én jelentést küldött az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet külföldi állampolgárságú harcosának kitoloncolásáról a belga hatóságoknak, de mivel azok nem tudták kimutatni a csoporthoz fűződő kapcsolatát, figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést, és később szabadon engedték a férfit.

Erdogan hozzátette: a férfit saját kérésére Hollandiának adták ki, s a fogadó állam szintén kapott tájékoztatást a terrorista kilétéről. A török államfő ugyanakkor azt nem pontosította, hogy miként került a kitoloncolt személy Hollandiából Belgiumba.

Az Anadolu török állami hírügynökség információ szerint a szóban forgó dzsihadista az a belga állampolgárságú Ibrahim el-Bakraoui (a fotón középen) volt, aki a brüsszeli repülőtéri támadók egyikeként felrobbantotta magát.

A török elnök hangoztatta: a terrorszervezetek között nincs különbség, ahogy nincs különbség az isztambuli, az ankarai és a brüsszeli terrortámadások között sem. Szerinte a világnak újra kell definiálnia a terrorizmus fogalmát.

Kedden reggel Brüsszelben két helyszínen követtek el terrorakciókat az IÁ tagjai, legfrissebb összesítések szerint legalább harmincegy ember vesztette életét, és mintegy kétszázötvenen sebesültek meg. 

Az egyik helyszín a Zaventem nemzetközi repülőtér volt, amely azóta is zárva tart. Legkorábban szombaton nyithatják meg újra a forgalom előtt – közölte szerda este a légikikötőt üzemeltető vállalat szóvivője. A légitársaságoknak addig alternatív megoldásokat kell választaniuk. A merényletek miatt a belga fővárosba tartó repülőgépeket Amszterdamba, Liége-be és más városok repülőtereire irányították át.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix
Főtér

Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix

Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.

CSM-elnök: összeomlik az igazságügyi rendszer, ha 65 évre emelik a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát
Krónika

CSM-elnök: összeomlik az igazságügyi rendszer, ha 65 évre emelik a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.

Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket
Székelyhon

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket

Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók
Krónika

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók

Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.

Kiszámolták, mennyivel csökkennének a nyugdíjak a megszorító intézkedések nyomán
Székelyhon

Kiszámolták, mennyivel csökkennének a nyugdíjak a megszorító intézkedések nyomán

A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.

// még több főtér.ro
Belföldi buszjáratokat indít a FlixBus Romániában
2025. június 26., csütörtök

Belföldi buszjáratokat indít a FlixBus Romániában

Tízezernyi legális munkavállaló van Romániában, akiket adminisztratív problémák miatt nem tudnak alkalmazni. És sajnos stagnál az európai helyreállítási alapokból finanszírozott kórházépítés.

Kelemen Hunor szerint Ilie Bolojan egy killer – hírmix
2025. június 25., szerda

Kelemen Hunor szerint Ilie Bolojan egy killer – hírmix

További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…