A János Zsigmond Unitárius Kollégium nyerte az örökségvédelmi versenyt

A New York szálló védelmezői Winkler Gyula EP-képviselő felajánlása nyomán egy brüsszeli tanulmányutat nyertek.
Hirdetés

A Fogadj örökbe egy műemléket!-kezdeményezés nagyszabású helyi döntőjére március 19-én, szombaton, a Kolozsvári Magyar Operában került sor, ahol hat iskola hat csapata kiselőadásban számolt be értékmentő tevékenységéről. 

Hegedüs Csilla, az Örökségünk őrei program kezdeményezője és irányítója, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke személyes hangvételű beszédében vette sorra a versenyben is részt vevő épületekhez fűződő emlékeit. Külön elismeréssel szólt azokról a csapatokról, amelyek román nyelven is bemutatták az erdélyi magyar műemlékeket, műemlék-jellegű épületeket.

Horváth Anna alpolgármester

Horváth Anna alpolgármester (Fotók: Kiss Gábor)

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ polgármesterjelöltje  örömét fejezte ki, hogy az Örökségünk őrei program Erdély-szerte valóságos ifjúsági mozgalommá nőtte ki magát. „Műemlékeinket, műemlék-jellegű épületeinket meg kell ismernünk, meg kell szeretnünk, felelősséget kell vállalnunk irántuk, hiszen csak így válhatunk valódi őrökké” – emelte ki Horváth Anna.

Winkler Gyula európai parlamenti képviselő emlékeztetett: a kezdeményezésben részt vállalók egész Erdélyt felforgatták, ugyanis Kolozsváron, Déván, Kalotaszentkirályon és Nagyenyeden is megméretkeztek egymással a műemlékek őrei. Hangsúlyozta:

„aki az erdélyi örökség védelmezője, az európai szellemi örökség őrzője is”.

A felszólalásokat, bemutatókat és a kvízjátékot követően Hegedüs Csilla ismertette a kolozsvári verseny eredményeit: az első díjat, a Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából felajánlott brüsszeli tanulmányutat a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a New York szálló védelmezője nyerte el.

A János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata

A győztes csapat

Hirdetés

A Transylvania Trust Alapítvány Electric Castle fesztiválbelépőket ajánlott fel a második helyezett Onisifor Ghibu Elméleti Líceum csapatának, a kolozsvári vasútállomás őreinek.

A Nemzeti Színházat örökbefogadó Kolozsvári Református Kollégium csapatának tagjai lettek a harmadikok, akiknek egy háromnapos kirándulást, csapatépítő táborban való részvételt biztosít Horváth Anna alpolgármester és a Téglás Gábor Elméleti Líceum.

A zsűri tagja volt:

Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes Stúdió vezetője, Dr. Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Dr. Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének tagozatvezetője, Makkai Bence vizuális kommunikációs szakértő, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Winkler Gyula EP-képviselő és Hagymás Gabriella, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákja.

A negyedik helyezettnek, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum őreinek, az Uránia Palotát örökbefogadóknak a Magyar Ifjúsági Értekezlet EU Tábor-belépőt ajánlott fel.

A Farkas utcai református templomot óvó Apáczai Csere János Elméleti Líceum, valamint a Báthory István Elméleti Líceum hatodik, illetve ötödik helyezett lett – tagjai részvételt nyertek az Örökségünk őrei erdélyi táborába.

A Szeretlek, Kolozsvár! elnevezésű kvíz nyertese az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata, tagjai az április 4–11. közötti Humorfeszten vehetnek részt.

Hirdetés