Kelemen újabb dörgedelmes közleménye a magyarok zaklatása miatt

Mert a csendőrség bírságolt a székely szabadság napján és március 15-én.
Hirdetés

Felháborodásának adott hangot állásfoglalásban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke amiatt, hogy a román hatóságok képviselői magyar emberek gyülekezéshez és szimbólumhasználathoz való jogát korlátozták március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen és március 15-én Kolozsváron.

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiltakozik az ellen, hogy Marosvásárhelyen a csendőrség 84 magyar embert bírságolt meg azután, hogy békés, incidensektől mentes szabadságnapi felvonuláson vett részt, mindeközben Kolozsváron a csendőrség olyan illegálisnak nevezett zászló eltávolítását követelte a békésen felvonuló március 15-i tömegből, amely hivatalosan is elfogadott szimbólum Romániában” – áll a Kelemen Hunor által aláírt állásfoglalásban.

Az RMDSZ elnöke szerint a szabadságjogokat sértő intézményi túlkapások folytán még inkább csökken a magyar közösség amúgy is megingott biztonságérzete.

„Nyomatékosan kérjük, hogy Erdély városaiban vessenek véget a magyarság ellen irányuló egyértelmű boszorkányüldözésnek, hiszen evidens, hogy Marosvásárhelyen és Kolozsváron is békésen ünneplő közösségre vetették ki hálójukat a csendőrségi alkalmazottak. Hangsúlyozottan követeljük, hogy a közbiztonság felelősei a közveszélyek elhárításával foglalkozzanak, ne békés embereket bírságoljanak meg, ne az Erdély-zászló vagy székely zászló eltávolítását tekintsék hivatali teendőik kiteljesítésének” – áll a dokumentumban.

Az RMDSZ elnöke mindkét esetben kérte a hatóságokat: indokolják meg az eljárásaikat. Úgy vélte, az alaptalan szankciók kirovása ellentmond a jogállamiság elveinek.

Hirdetés

„A romániai magyarság nem olyan országban akar élni, ahol folyamatosan megfélemlítik!” – áll Kelemen Hunor csütörtöki állásfoglalásában.

Ugyancsak csütörtökön az egyik közösségi portálon publikált fényképpel és bejegyzéssel tudatta Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, hogy az Erdély-zászló elleni kolozsvári rendőrségi fellépés elleni tiltakozásul hivatalában kitűzte Erdély zászlaját.

A csendőrség csütörtökön közleményben tudatta, hogy nyolcvannégy embert bírságoltak meg összesen 70 800 lej értékben a székely szabadság napi marosvásárhelyi megemlékezés és tüntetés után. A csendőrség szóvivője megerősítette a székely szabadság napja estéjén az MTI-nek adott nyilatkozatát, mely szerint az esemény rendbontás nélkül fejeződött be. Hozzátette: a nagy számban kirótt bírság annak a következménye, hogy a hatóság álláspontja szerint a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre a prefektusi hivatal elé.

A rendőrség március 15-én igazoltatta, és a zászlók bevonására kötelezte a kolozsvári ünnepi felvonulásnak azokat a résztvevőit, akik Erdély-zászlóval vonultak.
 

Hirdetés