Nyércinvázió Brassó megyében

Amerikai bevándorlók tartják rettegésben a környék lakóit.
Hirdetés

Nyércinvázió keseríti meg két Brassó megyei falu, Barcaföldvár és Höltövény lakóinak életét.

A prémes ragadozók egy közeli, holland tulajdonban álló farmról szabadultak ki, amelyen amerikai nyérceket tenyésztenek.

Mint kiderült, a tömeges szökés még tavaly ősszel történt, amikor a farmra éppen új szállítmányt hoztak, a nyérceket szállító teherautó pedig megcsúszott az esőtől felázott úton, és nekisodródott a farm kapujának.

A szabadlábra került kis emlősök azóta rettegésben tarják a környéket: a helyi gazdaságokba is betörnek, és lemészárolják a baromfikat, emellett azonban a közeli természetvédelmi terület állományát is tizedelik.

Hirdetés

A gond az, hogy a nyércek nem csupán a szükségleteik arányában, hanem „sportból” is ölnek, ráadásul a veszettséget is terjeszthetik.

A helyi környezetvédelmi szervezetek most szeretnék elérni, hogy a környezetvédelmi minisztérium – több európai uniós tagállam mintájára – tiltsa be az amerikai nyércek tenyésztését és forgalmazását.
A farmon amúgy az ellenőrök számos rendellenességet tapasztaltak, emiatt 9000 lejre bírságolták a tulajdonost. A nyérceket egyébként a prémjükért tenyésztik.

Hirdetés