Milyen lapokat kapnak a románok a történelem pókerasztalánál?

Földrajza – többek között a famaffia által is tönkretett – fenségességén kívül Romániának inkább csak rossz lapokat osztottak a sors pókerasztalánál. De mások ennél is rosszabbul jártak. A győzelem pedig lehetséges.

Hiszen játék közben a balszerencsét ügyességgel kompenzálva is lehet nyerni. Ennek ellenére úgy tűnik, sokan már nem hisznek a jó győzelmében. Több mint egy évvel azután, hogy Klaus Johannist megválasztották a legfőbb tisztségbe, és néhány hónappal a Colectiv-forradalmat követően még mindig nagy azoknak a száma, akik

megszabadulnának attól a hátránytól, hogy románnak születtek.

Például Cristi Danileţ bíró levertnek mondta magát, aki lányával együtt korábban az Antena 3 politikai okokból családtagokat sem kímélő médialincselésének áldozata lett, mely műsornak most újra sikerült elérnie a gazemberség csúcsát, amikor egy független újságíró gyermekét használta fel céljaira. Bár minden oka meglenne rá, hogy büszke legyen a teljesítményére – akárcsak a megtámadott újságírónak, Dan Tăpălagănak is –, a törvény embere „szégyenének és lefegyverzettségének” adott hangot.

De nem az Antena hangolta le. Hanem egyik honfitársa azon kérdése, hogy miként mondhat le törvényesen az állampolgárságáról. Ahogy azt Danileţ a Contributors.ro-n megírta, „olyan személyről volt szó, aki nemcsak távozni akar az országból, de még azt is el akarja felejteni, hogy román volt valaha, talán még azt is, hogy létezik egy Románia nevű ország, hogy többé ne legyen dolga ezzel a maffiaszerű és korrupt állammal”.

Persze, a románok – hogy egy figyelemre méltó egyesült államokbeli karriert felépítő volt honfitársunkat idézzem – „több évszázados oszmán gyarmatosítást” tudhatnak maguk mögött… Már ez is elég lett volna. Márpedig ahogy azt a román-amerikai Dragoş Paul Aligică kiemeli, mögöttük van még „több évszázados túlélés a moszkovita despotikus-cárista-bolsevik-totalitárius szörnyűség mérgező közelségében, plusz 50 évnyi élőben, érzéstelenítés nélkül megtapasztalt kommunista társadalmi kísérlet a XX. században, miközben kétszer is megpróbálták beolvasztani a germán ’élettérbe’”.

Ehhez a „történelem által nyújtott nyersanyaghoz” hozzátenném még a Ion Iliescu féle „eredeti demokrácia” és az őt követő burkolt fészénizmus (FSN – Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) által meghatározott negyedszázadot, melyet túlságosan hirtelen tört meg a NATO-hoz, az EU-hoz és az igazságszolgáltatás csíraállapotban lévő függetlenségéhez való hozzáférés. Ezen évtizedek undorító tortáján a szekus propagandát sugárzó televíziók által okozott mérgezések és kollektív pszichózis évei jelentik a habot. Így hát nem csoda, hogy sok románnak, amikor választási helyzetbe kerül,

a menekülés aduja vagy a fatalizmus – vesztes – kártyája között kell döntenie.

Minden alkalommal, amikor szeretnék elkerülni Románia szélsőségességen és demokrácia-feladáson keresztül megvalósuló ciorani „színeváltozását”, a románok csábítást éreznek, hogy csapot-papot itt hagyjanak, menekülőre fogják, elmerüljenek egy másik, elviselhetőbb, szabadabb tájakon elérhető valóságba. Például, hogy külföldre menjenek dolgozni. A fiatal románok között kevesen vannak azok a némi képzettséggel rendelkezők, akik nem játszottak el legalább az emigrálás gondolatával.

Nem nehéz kitalálni, hogy miként nyomorította meg ez a migrációs nyomás Romániát. Az ország tartós eltorzulásáról Doru Pop írt az Adevărul blogoldalán (magyarul itt olvasható – a szerk.). Aki az ország „demográfiai katasztrófáján” sajnálkozik. Amit a „világháborúknak”, „az eliteket üldöző, a zsidó és német kisebbségieket eladó” kommunista rezsimnek és „a harmadik, az… 1989 utáni demográfiai kiürülésnek” tulajdonít. És mivel ezen exodus során nem a „bűnözők, a lusták vagy a tudatlanok” távoztak, Romániában „a közösségiséget közönségesség váltotta fel”, a társadalom pedig annyira a „feje tetejére állt”, hogy – a szerző szerint – már semmilyen kiút nem maradt.

Helyes-e a diagnózisa?

Annak tűnik, legalábbis részben, ha eltekintünk attól a tévedéstől, hogy a „két világháborút” is az okok között említette. Az első Nagy-Románia létrehozásának és a nemzet gazdagodásának sikerével zárult. Majd csak az antiszemita évtized által bevezetett második világháborús tömeggyilkosságok, melyek előkészítették aztán a kommunista totalitarizmus évtizedeit, ezek indították, kísérték, nyújtották el, alakították ki és súlyosbították folyamatosan Románia katasztrófáit. És tragédiája többek között azért sem ért véget, mert igazi történelmét – a ceauşizmus alatt is – folyamatosan kozmetikázzák, elkenik, tagadják vagy elhallgatják, ahelyett, hogy nyíltan és becsületesen kezelnék, törvénytelenségeit pedig megbüntetné egy olyan igazságszolgáltatás, mely nemcsak független, de – tartósan – potens is.

Egy diagnózis felállítása, még ha részben helyes is, nem jelenti feltétlenül a helyes gyógymód megtalálását is. Ami, Románia esetében, bármiféle fatalizmus határozott elutasítását jelenti. Hiszen a közösségi hálózatok korában az emigrált „közösségiek” egy része megteheti és kész is arra, hogy hazatérjen. Vagy legalábbis minél közelebb legyen, még ha virtuálisan is.

A nem-fatalista diagnózisok terén nemrég Klaus Johannis elnök is remekelt. Aki a külföldi románoknak szentelt egyik rendezvényen a Cotroceni-palotában – dicséretes módon – azt javasolta, hogy „a diaszpóra váljon nemzeti prioritássá”, hogy ezáltal „Románia… ne pazarolja el értékes emberi tőkéjét”, melyet „a határon túl élő polgártársaink” képviselnek. Egy hallgatagnak tartott politikushoz képest szokatlanul hosszú beszédben az elnök számos dicséretes megállapítást és javaslatot tett, melyek célja bevonni a diaszpórát és annak tudását a közügyekbe. Az elnök azon sajnálkozott, hogy „túl kevés (emigrált) román rendelkezik konkrét tervvel” a hazatérésre, de kifejezte abbeli örömét, hogy „fontos befolyásolási tényezők a befogadó országaikban”.

Amin azonban az elnök a hosszú beszédében – sajnos – elfelejtett sajnálkozni, az a külhoni románok szűkmarkú parlamenti képviseletéről szóló siralmas törvény. Mely törvényt ő maga írt alá, különösebb ellenvetések nélkül, még tavaly nyáron.

Mikor fognak a románok áttérni a brain drain-ről a brain gain-re?

Amikor tényleg szabadon és tiszteletnek örvendve megszerzik maguknak a jogot az igazságra és igazságot is fognak tenni. Amikor megértve történelmüket, helyüket és szerepüket a szabad nemzetek globalizált koncertjében, képesek lesznek majd újraindítani a politikai osztályt oly módon, hogy a csúcstól a társadalom legalsó szintjéig eltűnjön az, amit Andrei Pleşu, az Antena-típusú lincselések másik áldozata, „közéleti obszcenitásnak” nevezett.

Akkor birtokába kerülnek majd azoknak az aduknak, melyek elengedhetetlenek egy nemzet számára, mely erős intézményekkel és erkölcsi fogódzókkal felszerelkezve, ezek révén esélyt ad magának arra, hogy verhetetlenné váljon a történelem játékasztalánál.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.